A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-10 / 6. szám

MESEORSZÁG сЛ ftam^zt meg, az ö-wLög, Volt egyszer egy eszes, furfangos paraszt, sokat lehetne mesélni a tréfáiról, de én itt most csak a legkülönbet mondom el: azt, hogyan tette egyszer bolonddá az ördögöt. Ogy kezdődött a dolog, hogy a paraszt egyszer kint dolgozott napestig a földjén. Mikor bealkonyodott hazafelé készült, de mint jó gazdához den terem. Pénzem van dugig, aranyra-ezüstre akár rá se nézzek, de a föld gyümölcsit nagyon megkívántam. A paraszt gondolkodott egy percig, aztán belement az üzletbe. — Rendben van — mondta, de hogy ne legyen vita az osztozkodásnál, egyezzünk meg: ami a föld alatt illik, mielőtt elindult, még egyszer körülnézett, rendben van-e minden. Hát ahogy így vizsgálódik, mi nem akad a szemébe? Valami villódzik a szürkületben: nagy halom parázs izzik a szántóföldbe közepén. Igen elcsodálkozott, hiszen az előbb még nem volt ott semmi. OdabaUogott megnézni, mi az. Valódi tüzes zsarátnok volt, és egy kis fekete ördög kuporgott a tetején. — Csak tán nem kincsen kotlasz? — kérdezte и paraszt. — De bizony azon — felelte az ördög, — mégpedig nagy kincsen. Több abban az arany meg ezüst, mint amennyit te egész életedben láttál! — No akkor jól van — folytatta a paraszt a beszélgetést —, a kincs az én földemben van, tehát az enyém. — Nem bánom, tiéd lehet — állt rá az ördög —, de csak egy feltétellel: ha két esztendőn át nekem adod annak a felét, ami a földe -A paraszt vállat vont, sodorintott egyet a bajszán, hogy az ördög észre ne vegye valahogy a somolygását, és ráhagyta: — Nekem úgy is jó, legyen a kedved szerint. Az ördög morgott valamit, s elinalt. A paraszt meg fölszántotta a földjét, s az egészet bevetette tiszt abúzával. Mikor a gabona beért, nekiállt, és mind egy szálig learatta. Éppen az utolsó kévét hányta föl a kocsijára, mikor nagy dérrel-dúrral megjelent az ördög. — Hohó! — kiabált már messziről — hallod-e hékás, hová viszed azt a búzát. — Haza, a csűrömbe — mondta a paraszt. — Hát nekem mit hagytál ? — kérdezte az ördög. — Mindent, ami a föld alatt van — hangzott a félélet. És az ördög nem tálált mást, mint a puszta tarlót. Rettenetesen megdühödött, és egy sziklahasadékon át lerucskázott egyenest a pokol fenekére. Így lett a furfangos paraszté a két esztendei termés is, meg a kincs is. ' A ROKA MEG A MACSKA van, az az enyém, ami meg a föld fölött, az a tiéd. Az ördögnek tetszett az alku, el is fogadta. Igen ám, csakhogy az agyafúrt paraszt abban az esztendőben egyebet sem vetett, mint répát! Mikor eljött a szedés ideje, jelentkezett az ördög a részért. — Kaszát hozzak, vagy úgy téped puszta kézzel? — kérdezte a paraszt. — Hogy-hogy? — hüledezett az ördög. — A répát? — Azt nem, csak a levelét! — mondta a paraszt. — Nem emlékszel az egyezségre? Ami fölül van, az a levele, azt mind elviheted. Nekiállt, s nagy vígan szedegetni kezdte a földből a szép kövér répafejeket. Az ördög dühösen vakarta az üstökét. — Most az egyszer te jártál jól — füstölgött —, de jövőre nem ér a kikötésed; jövőre fordítva lesz: ami a föld alatt van, az enyém, ami a föld fölött, a tiéd. Megértetted? Egyszer egy macska az erdőben kószált és találkozott a rókával. „Róka úrfi okos, tapasztalt jószág és nagy szava van az erdőben" — gondolta és nagy tisztességgel köszöntötte: — Jő napot tisztelt róka úrfi. Hogy szolgál a kedves egészsége? Hogy s mint érzi magát ebben a mai drága világban? A róka nagy kevélyen tetőtől talpig végigmérte a macskát, nem tudta, egyáltalán méltassa-e egy-két szóra. Végül azt mondta: — Ö te nyomorult bajuszpedrő, te tarka pojáca, te éhenkórász egérleső, ml jut eszedbe? Azt mered kérdezni tőlem, hogy vagyok? Milyen iskolát jártál te? Miféle mesterséghez értesz? — Csak egyetlen egyhez — felelte szerényen a macska. — Ha a kutyák a sarkamban vannak, fel tudok kapaszkodni a fára és megmentem tőlük az irhámat. — Ez is valami? — hencegett a róka. Én legalább százféle mesterséget tudok, és t-áadásul még egy zsákra való fortélyom is van. Megesik a szívem rajtad, gyere velem, majd én megmagyarázom neked, hogyan kell rászedni a kutyákat. Abban a szempillantásban feltűnik egy vadász négy jóféle kopóval. Nosza felugrik a macska a fára, kúszik fölfelé a törzsén, megül fönt a tetején, ahol ág is rejti, lomb is takarja, a füle se látszik. — Most elő a fortéllyal, róka koma, nyisd ki gyorsan azt a zsákot! — kiabálja lefelé a rókának. Hanem a rókát akkorra már nyakoncsípték és moccanni sem engedték a kopók. — Ejnye, ejnye, róka úrfi — szólt a macska odafönt —, benne ragadtál a pácban a százféle mesterségeddel! Ha ide föl tudtál volna kapaszkodni velem, bezzeg nem hagytad volna ott a fogadat!