A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-02 / 1. szám
m w n is z LÄ\W és a Kisfaludy Társaság Á'z irodalomkedvelő szlovák és magyar közönség körében közismert ténynek számít, hogy Hviezdoslav Országh Pált, a legnagyobb szlovák nemzeti költőt meleg baráti kapcsolatok fűzték a magyar irodalomhoz. Köztudomású például az, hogy első költői próbálkozásait, zsengéit, miskolci és kézmárki diák korában magyar nyelven írta; erről a témáról legutóbb Sziklay László tollából jelent meg igen figyelemreméltó és alapos tanulmány a Filológiai Közlöny ez évi júniusi számában. Tudjuk Hviezdoslavról azt is, hogy a magyar irodalom klasszikus alkotóit: Petőfit, Aranyt és Madáchot rendkívül nagyra becsülte és csodálta, irántuk érzett mély rokonszenvét tettre is váltotta és költői termésük több értékes gyöngyét az eredetivel vetélkedő nagyszerű fordításaival a szlovák olvasóközönség részére is hozzáférhetővé tette. Az utóbbi időben — szlovák és magyar részről egyaránt — ugyancsak sokszor kiemelték, megírták Hviezdoslavról azt is, hogy ismerte és élénk figyelemmel kísérte Ady F.ndre úttörő forradalmi költészetét is; irodalmi előadásokban és cikkekben számtalanszor idézzük annak a híres üdvözlő versnek a sorait, amelyet a rokoni lélek meghatott és ’forró hangján írt a „magyar, oláh, szláv bánatról” egyformán éneklő Adyhoz. Kevesebbet tudunk azonban mindkét részről azokról az elismerő, méltató hangokról, amelyeket Hviezdoslav költészete a maga korában a magyar irodalomban kiváltott. Pedig annak ellenére, hogy műveinek magyar fordítására aránylag későn került sor, Hviezdoslav neve, költészete és különösen műfordítói tevékenysége a magyar irodalom berkeiben már elég korán ismert volt. Költőink és íróink közül többen ismerték és becsülték kiemelkedő tehetségét és jól látták a szlovák irodalomban elfoglalt helyét és jelentőségét is. Ezzel az egyre növekvő értékeléssel magyarázható aztán az, hogy Hviezdoslav 1912-ben megkapta a magyar irodalom részéről azt a legnagyobb megbecsülést, tiszteletet is, amely egy idegen ajkú költőnek kijárhatott: 1912. január 3-án a nagymúltú Kisfaludy Társaság levelező tagjává választotta. Tekintettel arra, hogy ennek a választásnak a körülményei még az irodalomban bennfentesebb olvasók előtt sem igen ismeretesek, nem lesz érdektelen, ha a legjellemzőbb adatokat itt bemutatjuk. Egyrészt legalább részben pótoljuk ezzel a szlovák és magyar irodalomkutatóknak azt a mulasztását, hogy erről a jelentős aktusról eddig nagyobbrészt hallgattak, vagy legjobb esetben csak röviden, utalásszerűén emlékeztek meg. Másrészt ez az ismertetés lehetővé teszi számunkra azt is, hogy egy neves magyar költő-kortárs közvetlen véleménynyilvánításán keresztül konkrét képet nyújtsunk arról a pozitív értékelésről, amely a magyar irodalomban Hviezdoslavról akkor már kialakult és amely tulajdonképpen a Kisfaludy Társaságba való beválasztását is aktuálissá tette. A választás, mint már fentebb említettük, 1912. január 3-án történt meg. A társaság tagjai közül összesen huszonnégyen szavaztak; egyetlenegy szavazaton kívül mindenki, tehát huszonhárom szavazó a jelölés mellett állott ki. A választás egyébként élénk visszhangra talált a magyar és szlovák nyelvű sajtóban egyaránt. Kommentárokban számoltak be róla többek között a Budapesti Hírlap, a Národnie Noviny és a Slovenský Týždenník. Egészen kimerítő beszámolót a választásról a Kisfaludy Társaság Évlapjai hozott. Hviezdoslav először táviratban köszönte meg a választást, a levelező tagságról szóló oklevél kézbesítése után pedig levélben is köszönetét mondott az őt ért megtiszteltetésért. Utoljára hagytuk a választásnak azt a körülményét, amely bennünket itt ebben az ismertetésben a legjobban érdekel. Ez pedig Hviezdoslavnak a levelező tagságra való ajánlása. Fő ajánlója Kozma Andor, az ismert és népszerű hazafias költő volt, akinek különösen a szabadságharc emlékét eszményítő nagyhatású verse: „A karthágói harángok” szerzett jól megérdemelt tiszteletet és hírnevet. Ezt a kitűnő harcos költeményt évtizedeken keresztül országszerte lelkesen szavalta a függetlenségi eszmékért lelkesedő Habsburg-ellenes magyar ifjúság. Kozma Andort szenvedélyes magyarsága nem akadályozta meg abban, hogy a szlovák nép fiában: Hviezdoslavban az igazén hagy alkotót meglássa. Szinte megható ajánló levelében az az agitatív erejű lelkes hang, amellyel Hviezdoslav tehetségét méltatja. ■* Ajánló levelét rögtön a feltétlen és forró rokonszenv szavaival kezdi. 10 Ezt írja: „A jövő 1912. évi közülésen betölthető levelező tagsági helyek egyikére Országh Pált, aki a magyar költészet több remekműveinek szinte csodálatos tökéletességű tolmácsolója, mély meggyőződéssel és szívem egész melegével ajánlom.” Amint látjuk, az ajánló levél kezdő sorai Hviezdoslavot mint a magyar költészet remekműveinek nagy felkészültségű és hivatott fordítóját mutatják be. Zseniális fordítói tehetségét az ajánló a továbbiakban még lelkesebb hangon hangsúlyozza. Az „Ember Tragédiájáénak fordításáról pedig egyenesen azt írja, hogy az „e nagyszerű műnek alighanem egyik legtökéletesebb műfordítása mindazok között, amelyekkel most már a világirodalom dicsekedhetik”. Kozma Andor azonban nemcsak a magyar remekműveket bámulatos érzékenységgel átérző és a szlovák nyelv talajába mesteri kézzel átültető műfordítót méltányolja Hviezdoslavban, hanem mint eredeti szlovák költőt is érdeméhez méltón értékeli. Olyan kimagaslóan nagy eredeti tehetségnek tartja, akinek a megválasztása a Kisfaludy Társaság számára igazi nyereséget és dicsőséget jelent. így hangzanak Kozma Andor Hviezdoslavról írt ajánló levelének ily értelmű befejező sorai: „Ország Pál... igazi nagy költő, akinek számos munkája, köztük különösen a Hájnikova žena (A csősz felesége) rendkívül becses és népszerű; ez biztosítja a Társaságot arról is, hogy Ország Pál levelező taggá választásával nem csupán elismerést nyújt, hanem díszben maga a Társaság is gyarapszik.” Kozma Andornak ez az ajánló levele jó ízelítőt nyújtott nekünk abból a pozitív értékelésből, amely a magyar irodalom köreiben Hviezdoslav költői tehetségéről az első világháborút közvetlenül megelőző években: egy nacionalizmustól is alaposan megfertőzött korszakban alakult ki. Bizonyos mértékben az ajánló levél is e korszak terméke, tehát teljesen nem mentes a nacionalizmus hatásától sem. Egyik helyen például Hviezdoslav állítólagos „fajmagyar eredete" szerepel benne érvként, ami termszetesen nem tekinthető másnak, mint helytelen nacionalista okoskodásnak. De Kozma Andornak még itt is becsületére válik az, hogy ebben a hibás megállapításban sem vezeti őt egyoldalú támadó nacionalizmus. Ezt mutatja az, hogy Hviezdoslav „megmagyarosítását”, ezt a kétségtelenül nacionalista túlkapást rögtön enyhíteni és kompenzálni akarja és ennek érdekében egy nagylelkűen liberális — és ami a legmeglepőbb — szinte magátólértetődö gesztussal magát Petőfit „áldozza oda” a szlovákságnak. Azt mondja, hogy méltán büszkék arra, hogy Petőfit, „ezt a világraszóló lángelmét az ő fajuk adta a magyarságnak”. Mindenesetre kissé furcsa, betegséget nyavalyával gyógyító, nacionalizmust nacionalizmussal enyhítő eljárás ez Kozma Andor részéről, de egészen világos, hogy nincs benne az agresszív sovinizmusnak még a nyoma sem. A korszellemnek sokkal veszélytelenebb, ártatlanabb kisugárzásáról és egy olyan kompromisszumban összefonódott nacionalista liberális megnyilvánulásáról lehet itt legfeljebb szó, amire egy vérbeli nacionalista nem lett volna semmiképpen sem képes. Ettől az eszmei „szépséghibától” eltekintve Kozma Andor ajánló levele fentebb elemzett pozitívumaival határozottan a magyar irodalom haladó hagyományainak dokumentumai közé tartozik. Ugyanez vonatkozik az ajánló levél megvalósult, tetté vált célkitűzésére: Hviezdoslavnak levelező taggá választására is. Ugyancsak rendkívüli értéke és jelentősége van ennek az ajánló levélnek és választásnak egy másik szempontból, a nemzeteink közti viszony szempontjából is. Ha párhuzamba állítjuk ezeket Hviezdoslavnak a magyar irodalom irányában oly aktívan megnyilvánult őszinte baráti érzelmeivel és nemes gesztusaival, akkor a két nemzet irodalmának olyan értékes mozzanatait kapjuk, amelyeket hatásosan tudunk felhasználni ma is, amikor mindkét részről a politikai és kulturális barátság elmélyítésén dolgozunk. Különösen sokat profitálhat ebből a közös haladó hagyományból a Szlovákiában élő magyarság, amely a maga népi kultúráját anyanyelvén élve, Hviezdoslav népével kösös hazában és testvéri összeforrottságtían építi a szocializmust Turczel Lajos
