A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-23 / 4. szám
схххюсюосссоссхххххххххххюоооооооооооооооосхюсюооооосоосххэооосоососххххюоосхххххзоооо VONATOM 'A távolból még rám int a torony, a Dóm tornya s az ódon várfalak mosolyognak és hozzád küldenek, majd a kéklő szőlőhegyek alatt elvész a város, túl az ablakon, a vonat mellett, tar földek felett, úgy lebbennek, mint drága két szemedben az árnyak, a sötétlő fellegek, ha néha látod: késön, dérütött fejjel szeretlek, ahogy még lehet. Fiatal őszen, kislányom, kedves, szeretsz így is, szerethetsz engemet? BABOS LÁSZLÓ Gondolatok az ősz hajszál láttán Pereg a reggel-esfe forgatag. Hajunkba itt-ott már ősz szál vegyül. Akkor látod, ha nézed gyermeked, Hogy az idő megy rendületlenül. Minden kornak van szépsége, ezer! Csak meg kell látni, élni kell vele! Egymást váltja a gond és az öröm, De lelkünk sose fáradjon bele! Míg a holnaptól újat várhatunk, Ügy élni jó és élni érdemes. Ki mértékkel él, fiatal marad, Még akkor is, ha a haja deres! ZALA JÓZSEF. Utazás Észak-Szlovákiában Robogó vonat kocsijában ülök, mely prüszköl, köhög — és bodor füstöt ont. Csupa ismeretlen arcok körülem, idegen táj néz rám az ablakon: Hegyek, erdők, sziklák, patakok — Vagy én vagyok itt az idegen? Nem, idegen ó, nem vagyok, hisz imádom a fenyvest, sziklát, dombot, s az emberek bár nem anyám nyelvén beszélnek itt, — nem néznek hidegen. Hiszen megértjük egymás szavát s a sorsunk is közös, nem, nem idegen! Bár ritka vendég vagyok e vidéken, a szivem együtt dobog e néppel, s ujjong a lelkem, merengve e tájon, mely keblére ölel édes melegséggel. S miközben az erdők zúgását hallgatom; ezer szépségét ujjongva bámulom: Tíz, húsz méteres sugár fenyők kalapján kékes-fehér felhők nyújtóznak, miként álmos kecskepásztor-gyerek a dombon — a magas horizonton. Két hegy között, a völgyben alant kristályvizű kis hegyi-patak szalad és ezer szikla koboldon tajtékot, habot csörgetőn, — mint száz labdával játszó kis cica — pajkosan dorombol. Fut a vonat és változik a táj, sziklás réten lomha birkanyáj legel — majd odébb pöfögőn traktor kaszál szénát a réten, nagy döcögőn halad. Szalad egy kis csikó emitt; — Sa távolban már a Vén Tátra int. LAKODALMASOK Szekérsor robog végig az úton, pejlovak nyakán pántlika játszik, csillagot hány a patkó a kövön. s a nóta felszáll az ég boltjáig. A vidám vőfély üveget emel, — kabátján rózsa, harsog a torka. Lebeg a lányok piros kendője, mintha csak angyal láng-szárnya volna. Szédül a csöppnyi fehér menyasszony, mintha csak szilaj rabló ragadná; Szútorba viszi fekete párja, szerelmes szeme forrón tapad rá. Hömpölyög a vize alattam a Vágnak, dacol a kornak gyorsabb léptivei, mely győz felette. — Ni, emitt át rajta karcsú híd ível, s amott gép, ember-tömeg épít hatalmas gátat keresztül rajta, melyről az új. nagy villany telep áramot, erőt, fényt és meleget küld az országba szerte, s nekünk is délre, a sík vidékre. És a mi földünk lágy kenyeret terem, termelünk mi e népnek': magyar a szlováknak, szlovák a magyarnak, testvér a testvérnek. Kurinci dombok, soká nem láttok. Könnycseppet iszik a habos fátyol. Repül a menet. Vén zenész lába kalimpál alá a saroglyábái. VERES JÁNOS Közös a sorsunk, közös a célunk, együtt építjük szép hazánk. — Bámulom, a vonat ablakon — ezt csobogja itt a hegyek között s nálunk lenn a síkon a — Vág. æ'enyô OTTÓ OÖOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXX5O >000000000000000000000 ooooooooooooooooooooooor 7^ p
