A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-23 / 4. szám
HARCBAN SZÜLETIK A FÉRFI N. A. Osztrovszkij halálának 20. évfordulójára 'A polgárháború korszakának kiváló írója .volt Nyikolaj Alekszejevics Osztrovszkij, „Az acélt megedzik” és „A vihar szülöttei” nagy népszerűségnek örvendő regények írója. Ki ne olvasta volna fiataljaink közül Pavel Korcsagin történetét, ki ne zárta volna szívébe a hős ifjú megnyerő alakját, ki ne választotta volna követendő eszményképül? Pavel Korcsaginok ma is születnek; ott találjuk őket, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, ott ahol a legnagyobb nehézségeket kell leküzdeni, ahol egész férfiakra, hősökre van szükség: tegnap a Honvédő Háború harcmezőin, ma pedig a szocialista országépítés munkahelyein, a gyárak gépeinél, a gigászi vízierőművek építésénél, Szibéria szűzföldjein. N. A. Osztrovszkij 1904. szeptember 29- én született a volhínai kormányzóság Vilija nevű falujában. Szegény mosó- és varrónő volt az anyja. Apját korán elvesztette. írni, olvasni nővéreitől tanult meg. Hamar megnyilvánult nála a könyvek szeretete. Sajnos, még csak nem is gondolhatott a tanulásra. Két kezével volt kénytelen megkeresni mindennapi kenyerét. A vasúti vendéglőben, ahol edényeket mosogatott és egyéb házimunkát végzett, durva szidalmazás és ütlegelés volt csekély béréhez a ráadás. Korán megtanulja gyűlölni a polgári társadalmat. Öntudatosodásához hozzájárul még, hogy tucatjával olvassa a forradalmi hősökről szóló könyveket. Kedvenc regényalakja Garibaldi, a nagy olasz szabadságharcos, így válik a fiú öntudatos forradalmárrá, megérlelődik benne a leendő bolsevik. A polgárháború kitörésekor tudja, hol a helye. Kotovszkij és Bugyonnij lovasainak soraiban harcol a fehérgárdisták ellen. Megsebesül, fej- és hassérülést szenved. Hónapokig nyomja a kórházi ágyat, míg valamennyire felépül. Vége a polgárháborúnak. Megkezdődik az újjáépítés korszaka. Osztrovszkij komszomolista lelkesedéssel veszi ki részét a munkából. Tífuszba esik, de betegségéből ismét kilábol. Nemsokára azonban jelentkeznek a harctéri sebesülés következményei: a hátgerincsorvadás, reuma, végül pedig megvakul. Döntő pillanat ez Osztrovszkij életében. Hisz éjt nappá téve tanult, elvégezte távúton az egyetemet, 20 órát olvasott naponta s most az utolsó lehetőségtől is megfosztja a sors. Egy kispolgár az öngyilkosságot választaná helyében, de Osztrovszkij élni akar. Tudja, hogy menthetetlen, hogy a tragikus vég előbb-utóbb bekövetkezik, mégis élni és alkotni vágyik, nem önmagáért, hanem a jövő nemzedékért, a társadalomért, melyet utolsó leheletéig szolgálni akar. Tehetetlenül ágyban fekve, vakon mondja tollba első nagy regényét, melynek címe „Az acélt megedzik”. Pavel Korcsagin élettörténete nem egyszerű Osztrovszkij-önéletrajz. Való élettörténetéből indul ki, de Korcsagin alakjának megrajzolásában írói elképzelése irányítja tollát: meg akarja örökíteni a polgárháborúban résztvett ' hős ifjúság alakját, méltó eszményképet akar állítani a jövő ifjú szocialista nemzedéke elé. Reményében a forradalmi idők ifjúságának, Kotovszkij bátor ifjú lovasainak s hőstetteiknek szándékozik emléket állítani. Ez a regény megírásának vezérgondolata. Mi célt követett Osztrovszkij a regény megírásával ? A legmegfelelőbb választ maga az író adja: „Azt akarom, hogy könyvem olvasásakor a leggyönyörűbb érzés — nagy pártunk iránti hűség érzése hassa át az olvasót.” Osztrovszkij győzött a halál felett. Ehhez az erőt a társadalom, a dolgozók szeretete, kommunista élethivatása adta meg neki. Az élet állandó küzdelem, s kötelesek vagyunk mindvégig küzdeni. A tehetetlen, vak Osztrovszkij az ifjúság nevelésének akarja szentelni írói művét. „A lenini Komszomol nevelt engem, a párt hű segítőtársa, és én életemmel szívem utolsó dobbanásáig szocialista hazánk ifjú nemzedékének’ bolsevista nevelését fogom szolgálni” — írja egyik levelében. Regénye megörökíti a lovashadosztály dicső harcait, az ifjú harcosok nagy hőstetteit, múlhatatlan emlékművet állít az elesett hősöknek és Pavel sorsán megmutatja, hogyan kell tovább szolgálni a szocialista hazát, hogyan kell emberhez méltó életet élni. Osztrovszkij szerette az életet, melyet aszerint értékelt, mennyire volt hasznos a társadalomnak. Az élet akkor gyönyörű, ha az ember utolsó óráiban számot adva tetteiről boldogan elmondhatja: minden tőlem telhetőt megtettem a közért, a dolgozó emberek javáért. Egyéni tragédiája ezért nem is bántja őt. „Sohasem gondoltam volna, hogy az élet ilyen nagy boldogságot tartogat számomra. A sz" -nyű tragédia megszűnt létezni és egész életemet az alkotás mindenen diadalmaskodó örömérzete hatja át” — írja Osztrovszkij. Osztrovszkij mint író az új eszmék, a szocializmus harcosának tekintette magát és mindvégig híven betöltötte hivatását. Megkérdezték tőle, mi az író hivatása. Ö így válaszolt: Az író legyen elsősorban harcos, tanító, végül Ember, kinek nagy E-vel írják le a nevét. „Az ifjú ember csak akkor növekszik, ha mint ember, harcos az egész országgal egyetemben fejlődik. Egyedül akkor alkothat igaz, lelkesítő és mozgósító könyvet, ha az élharcosok soraiban küzd, ha a harc tüze lelkesíti, ha kesereg a vereségek felett, ha a néppel együtt örül a győzelmeknek." A harcos élet — ez „Az acélt megedzik” Korcsaginjának életcélja. 20 évvel ezelőtt, 1936. december 22-én végzett a gyilkos kór az ifjú szocialista nemzedék tehetséges írójával, éppen azon a napon, midőn napvilágot látott második regénye „A vihar szülöttei”, mely szintén a polgárháború korszakát tárgyalja. Szenvedésekkel, de életkedvvel teli, győzniakarástól áthatott harcos élet volt Osztrovszkij élete. Méltó arra, hogy ifjúságunk kövesse és tanuljon belőle hazaszeretetei, önfelálozást, a köz érdekeinek odaadó szolgálatát. Lőrincz László Bocsássatok meg, emberek... Bocsássatok meg, emberek, hogy nem voltam merész, védelmezni házatokat halálig tettrekész. Behunytam százszor a szemem az elesett előtt, süket lévita, útszélen hagytam a szenvedőt. Nem emeltem erős pajzsot az egy igazságért, jaj, nem küzdöttem emberül az ember szaváért. Szavam szívekre nem talált és nem gyújtott hitet, sivatagba kiáltott hang, örökre elveszett. Gyenge voltam, s e gyengeség ezerszer átkozott, elvtársak, testvérek, versbe nem fogtam sorsotok. Bocsássatok meg s szánjatok, hogy nem voltam merész, védeni igazságotok halálig tettrekész. DÉNES GYÖRGY Rózsafa Tenyérnyi kertben sipkás ember rózsafájával bíbelődik. A tájat körben éles csúcsok havas kucsmában nézik, őrzik. Hegyvidék ez itt, zord és hideg, mit akar hát a szerencsétlen? Azt hiszi, hogy e szegény kis fa vigaszt ád majd a ködben, szélben? S különben is: oly sivár erre a város is, csak vonat csattog és mozdonyfüst száll; szürke minden. Ti madarak is messze vagytok. S a sipkás ember mégis, mégis készítgeti a rózsafáját, — hogy szépre vágyó lelke titkát a rózsaszirmok kikiáltsák. VERES JÁNOS
