A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-23 / 4. szám
W alarmkor rengeteg tölgyesek zöldeltek a dalmát hegyeken. Innét kapta horvát nevét Dubrovnik, a szláv „dub” (tölgy) szóból. Hogy olasz neve, Raguza honnan származik, nem tudom, nem is kérdeztem. Ha azonban elnéztem az egyenesderekú, szemrevaló dalmata lányokat, azt a gondolatot dédelgette a lelkem, hogy forrását valahol a leányt jelentő olasz ragazza körül kell keresnie. Velencével versengett valaha a város, és a versenytárs nem válogatta kényeskedve a diplomáciai eszközöket : köztársaság létére mindig keze ügyében volt az „ultima ratio regum ”, az ágyú. De a dubrovniki polgárok is felkészültek a válaszadásra: kétháznyi vastag kőfallal kerítették városukat. A falak sarkában riasztó erődökből ásítottak kifelé a csatakígyók: a Mincetatoronyból, a Lőrinc-bástyából, a régi kikötőt védő szögeletes erődből. A falak kerítette szűk területen biztosan élt és gyarapodott a város-állam. Gazdagságát aranydíszes templomok, paloták, ódon könyvtárak hirdetik és tanúskodnak egyben a szép és a tudomány szeretetéről is. A főtéren megtaláltam Európa közös város-őrizőjét a Roland-oszlopot. És A Régi Kikötőben horganyzott egykor a raguzai flotta. Ma halászbárkák tanyája A dubrovniki főtér, a Piaca, előtérben a Rektor palota, hátúig a Sponza palota (ma városi múzeum és irattár) A lányokat megörvendeztető Roland-oszlop egy Öreg dubrovniki anyóka meséjében a pozsonyi Roland-oszlop legendájának mására is rábukkantam. A raguzai Roland dunamenti komájához hasonlóan ugyancsak megmozdul karácsony éjszakáján és körüljárja az oszlopot, amelybe egykori teremtője faragta. Boldog az a lány, aki meglesheti, mert még a következő évben férje kerül. És ha már a legendánál tartunk, hadd mondok el még egyet, Michaele Prazatto érdemes dubrovniki polgár történetét. A Rektor-palota árkádos udvarán őrködik bronzba öntött képmása, karján egy mókussal. A történet a következő: A derék Mihály két ízben is nekivágott hajóival a tengernek, hogy megtalálja a kalmár-szerencsét, de mindkét ízben koldusszegényen tért haza. Harmadszorra is útra akart kelni, de felesége tar- Minceta torony körül virágzik az agave toztattá, mondván, hogy már kétszer rajtavesztett, ne kísértse a sorsot harmad ízben is. Mihály kalmár ezen tusakodott magában háza kertjében, amikor látja, hogy a kert kőfalára egy mókus próbál felkapaszkodni. Nekilódult egyszer, kétszer — visszaesett. Harmadszor is nekiveselkedett a kis állat és sikerült: feljutott a falra. Prazatto Mihály elröstelte magát: „Ha ez a lelketlen pára sem veszti kedvét két kudarc után és harmadszor is megpróbálja szerencséjét, micsoda szégyen volna, ha én ember és raguzai polgár két balsiker után elcsüggednék!” Rövidesen tengerre szállt és esztendő múltán dús nyereséggel tért meg otthonába. A szoborképmása pe-Karcsú oszlopok az ódon klastromök udvara körül ig azért került a városháza udvarára, mert Mihály polgár magtalanul elhalálozván, minden vagyonát Raguza városára hagyta. Dubrovnik ma a jugoszláv tengerpart legjelentősebb idegenforgalmi gócpontja. Évente közel százezer idegen fordul meg ebbem a városban, amely bástyafalai között olyan maradt, mint évszázadokkal ezelőtt volt: egy darab megkövesedett középkor. Nyáron színházi fesztivált rendeznek, a Nyári Játékokat; a Lőrinc-bástyán a Hamletet, a régi kikötőben egy évszázados .dalmát komédiát, a Dundo Marojét adták elő, szabadtéri előadások színhelye volt a tengerparti sétány, a főutca, a Stradone. A Rektor-palota árkádos átriumában hangversenyeket rendeztek. Az utóbbiak közül néhányon magam is részt vettem — feledhetetlen élmény volt. Messzi országok, idegen tájak vágya — ott él a bűvölet mindnyájukban. A beteljesedés, az átélés csak ideig óráig tart, de az emlék, bár halványulón, mégis kitörülhetetlenül megmarad. Ott él bennünk, gondolatébresztőn, emberség-dűsítón. A napfényes dalmáciai táj támad fel bennem, ahogy e képeket sorba rakom, és melenget a középeurópai fagyos decemberben. (Szerző felvételei) TOTH ИВОК [WUM ль
