A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-16 / 3. szám
itás szabadságáról Kommunista Pártjának elméleti folyóirata, a Ko-r iában érdekes tanulmányt közöl az alkotás szabad-§ ilista realizmusról M. Kuznyecov és J. Lukin tollá-\ ;ban kivonatosan beszámolunk olvasóinknak a = letett problémákról. = ■iiiiiiMiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiaiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiaiiiiiiiiiiiiiKiiiK ilának a régi radt alacsonyk műveltségi .Csak a nemes ek művészete ■zti az ember ocialista társaűvészeitől. Az gteremtése inszet mint egész em társadalmi, z a hivatása, ;negy csoport Ci más, ha nem az emberiség emberiség reből következik, ta nem korlátdségot, fordítvészeket, hogy ibadságot, szalkotó munkát ja abban, hogy közvetlen és i. :etet teremteni a kommunista m az irodalom irányításának etik, hogy a a legnagyobb iszek elérjék a in alkotó szaogy a szovjet :zanak az igazi íyezzenek egyalkotó irányza>lások alapján leknek a párttényező, amely az alkotókra, légkör. án foglalkozik izátorainak ká:áfolják azt az , amely szerint észetet erőszat a kommunissen azonosítón tanulmánya jdalmi nézeteia: „Közismert tározottan harompetens beíllen az irodatbe. Saját esz- 1, vagy antipáinált törvényt.” egállapítják a cialista társaogában áll szakmákat keresjoga van arról véleményét. A m kérdésével kapcsolatban leszögezik, hogy a tartalom és a forma elválaszthatatlan egysége az esztétika ábécéje. MI IS AZ A SZOCIALISTA REALIZMUS ? A cikk részletesen foglalkozik a sztálini személyi kultusz káros következményeivel. „Sztálin szubjektivizmusa nemcsak némely művek hibás megítéléséből eredt (sok példa van arra is, hogy a művészet néhány kérdését helyesen és mélyen elemezte). Baj volt, hogy a művészi alkotásokhoz adminisztratív módon közeledtek. Éppen ilyen légkörben keletkezett a tőlünk idegen konfliktusnélküliség „elmélete” és ami még súlyosabb, gyakorlata. A kritikákban a szabad véleménycserék helyett meghonosodott a diktálás, a fejlett eszmei bírálat helyett egyes irodalmi és művészeti dolgozók konjukturális jellegű meggondolások alapján döntöttek. Mindez szükségszerűen negatív hatással volt az irodalom és a művészet fejlődésére.” A múlt hibáinak kritikája ürügyével egyesek támadják a szovjet íródalom alapjait, azt állítják, hogy a szovjet irodalom a forradalom után csak az első évtizedben fejlődött haladd irányban és a harmincas évektől teljes stagnálás következett be. Akadnak olyanok, akik ezért a szocialista realizmus módszerét kárhoztatják. A szerzők vitába szállnak ezekkel a téves nézetekkel és bebizonyítják, hogy igenis keletkeztek értékes művek, ha azokról nem is zengett dicshimnuszokat a konjukturális kritika. Elég megemlíteni a Nagy Honvédő Háború irodalmát és sok más alkotást. A szocialista realizmusról ezt írják: „A huszas éveket egy új társadalom új művészetének útkeresése jellemezte. Az első múlttagadó lépések után a művészek rájöttek, hogy a múlt legjobb hagyományainak folytatása nélkül lehetetlen új művészetet teremteni. Gorkij új típusú realizmus után vágyott, L. N. Tolsztoj monumentális realizmust követelt, a fiatal Solohov az élet mély ismeretén alapuló irodalomért harcolt. Éppen a múlt realizmusa szülte az emberi géniusz legmaradandóbb alkotásait. A realizmus érthetően szól a széles néptömegekhez. A szovjet írók forradalmi művészetükben, amely a népből sarjad és a népet szolgálja, akkor érték el a legnagyobb sikert, mikor realista módszereket alkalmaztak. A szovjet irodalomban és művészetben kialakult alkotó versenyben a realizmus joggal került az első helyre és lett az alkotás alapvető módszere. Mi a szocialista realizmus? Erről már sokat írtak és bizony gyakran eléggé dogmatikusan. A szocialista realizmus lényegét így fogalmazhatnánk meg: Napjaink realizmusa. A realista módszer — megtermékenyítve a szocialista ideológiától — állandóan fejlődik. Nem kell a szocialista realizmust örök igazságokhoz kötni. Az ilyesmi káros. A művészi módszer nem szabályok összege, hanem a valóság ábrázolásának bizonyos módja. A szocialista realizmus nem korlátozza a művészt, sem a témaválasztásban, sem a problematika kikeresésében, sem a valóság bizonyos oldalának feltárásában a történelem bármely korszakában, sem a világról alkotott valósághű kép megelevenítéséhez szükséges művészi eszközök megválasztásában. Befejezésül Majakovszkij és Tvardovszkij, Solohov és Erenburg alkotó módszereinek összehc^sonlítása után megállapítják: „Szinte nevetséges arról beszélni, hogy a realizmus nivellizációhoz vezet. Epigonok, utánzók, átlagos iparosemberek akadtak valamennyi művészetben, de ki értékelhet egy művészeti irányzatot ezek szüleményeiből? A szocialista realizmus folytatója a múlt legjobb alkotásainak és a jiívö felé vezető űt bátor úttörője, mentesebb mindenféle dogmatizmustól, mint bármely más módszer. Az az állítás, hogy a szocialista realizmus fékezi a művészt, vagy megnemértésből, vagy a tények tudatos kiforgatásából ered.” A kommunista párt arra tanítja az írókat, hogy tapasztalataikat gazdagítsák más országok mai haladó művészeinek eredményeivel. A szocialista irodalom nem vet el olyan nem realista, például romantikus alkotásokat, amelyek a szocializmus ügyét segítik. A szocialista realizmus a Szovjetunióban nem „szentesített” módszer, hanem szabad alkotó versenyben győzedelmeskedett. Ez a vetélkedés napjainkig tart. Végül a következő megállapításra jutnak a Kommunyisztban közölt cikk szerzői: „A művészetben mindig valami újnak kell születnie. Nem az a fontos, hogy ezt minek nevezik. Az értékmérő mindig az lesz, hogy ez az új művészet valóban képes-e gazdagítani az emberiséget, valóban a népet szolgálja-e, és harcra ösztönöz-e nemes célokért. Meggyőződésünk, — s az egész múlt és a jelen tapasztalata is emellett szól, — hogy a művészet területén az új keresésének legalkalmasabb útja a realizmus. Persze a szocialista realizmus — amelyet a művészi alkotás leghaladóbb módszerének tarţunk — nem üvegházi légkörben virágzik, hanem a más művészeti irányzatokkal vívott versenyben, amelyektől átveszi mindazt, ami a legjobb.” Sz. B. AKINEK NEM TETSZIK Befelé igyekeztem a városba. Feleségemmel volt találkám a Manderla előtt. Megvesszük végre azt a rádiót, amiért annyit nyaggatott az asszony. Igaz, a pénz megvolt rá már régebben, de én mintha megéreztem volna ... vagy talán egyszerűen csak kényelemszeretetből, nem akaródzott cipelcedni. Nem mondom, a régi is működik még, noha már vagy nyolc esztendős, még jegyre vettem valamikor, azóta sem kellett javíttatni, még csak egy lámpát sem cseréltem ki benne soha. Ha odaadnám a Teslának, biztosan betenné a múzeumába. De az utóbbi időben valahogy nem működik rendesen. Szól ugyan, de néha elhalkul. Hát megharagudtunk rá s elhatároztuk, hogy veszünk egy másikat, nagyobbat. Az aszszony amúgyl is él-hal az új, modern dolgokért. Na jó, nem akarom már tovább hallgatni a zsörtölődését, hát megvesszük, s amennyivel olcsóbb — vagy 350 koronát megtakarítunk — azért kap a gyerek egy rendes, kétkerekű biciklit. Űgyis eleget nyafog, -hogy a szomszédék Helenkájának van, neki meg nincs. Szóval megyek befelé a városba. A nem nagyon forgalmas külvárosi utcán előttem két jól öltözött idősebb ember. Széles mozdulatokkal magyaráznak egymásnak valamit. Az egyiken városi bunda, noha nincs is még nagyon hideg. .. Közelebb érek. — Hát persze, leszállították egyes ; húsféleségek meg a halak árát... \ Aha, állapítom meg magamban jól; esőn, végre eltörpültek a véres külföl! di események, van nekünk most miről ! beszélni itthon. A feleségem már ki is i számította, mi mindent vesz azért a I pénzért, amit a húson s egyebeken ; megspórol. Szóval mások is örülnek, ; mások is foglalkoznak a dologgal... \ — ... mintha mindenki csak húst ! meg halat enne. De bezzeg a lisztről, I kenyérről, cukorról megfeledkeztek. ! Pedig a munkásnak az a fontos. \ Egyvonalba érek velük. Pillanatnyi ; csönd, majd a beszélő hirtelen más ; hangnembe csapva át folytatja: ; — ... szóval, Arisztid azt mondja \ Taszilónak: kedves barátom ... ; Honnan ismerem én ezt az embert? I Aha, megvan... Hiszen ez K. úr, volt \ füszerkereskedíL Hfizzá jártam vala- I ha, amikor az apánk nem dolgozott, az \ ínségutalványokkal. Derék ember ... ; hogy fáj neki a munkás sorsa ... a há; ború alatt villát szerzett magának, \ utána ... utána öt évet ült árdrágí! fásért. Gedeon András
