A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-09 / 2. szám
Jhc emberiesség Hangja A barátság hónapjának nagy szovjet filmjei, A szabadság gyermekei és Az anya megérdemelten aratnak oly kivételes sikert. Mindkettő nyomatékosan igazolja, hogy a szovjet film megújhodását elsősorban a jó forgatókönyv, tehát az írói munka tette lehetővé. A szabadság gyermekéi esetében Grigorij Rosal, a forgatókönyv írója és a film rendezője, F. Gladkov kitűnő regényére támaszkodhatott, Mark Donszkoj, Az anya rendezője pedig nem kisebb íróra, mint Makszim Gorkijra. A nyomor rettentő zsákutcájából kivezető szabadságeszme hevíti és forrósítja át Rosal filmjének nagyjeleneteit. A forgatókönyv híven követi Gladkov regényének cselekményét: Fomics kis családjával, Nasztya nevű feleségével és kisfiával, Fjodorral a városba vándorol abban a hitben, hogy ott szabadabb és könnyebb lesz az életük, ö maga Asztrahánban elszegődik kocsisnak, fiát és feleségét pedig elküldi egy nagy halfeldolgozóba. Itt, ebben a legprimitívebb eszközökkel dolgozó üzemben a csöndesszavú, alázatos Nasztya oltalmazókra, barátokra talál. Felejthetetlenül erősek, drámaiak a halfeldolgozóban lejátszódó jelenetek, az elnyomott páriáknak lassú emberré-eszmélése. A kizsákmányoltak sztrájkját ugyan letörheti Pusztobajev, az üzem tulajdonosa a segítségre hívott rendőrökkel, ám a szabadság lángja már felcsap az elnyomott és megnyomorított lelkekben. Amikor az elfojtott sztrájk vezetőit elvezetik, a halfeldolgozó munkásai ott állnak hallgatagon a tengerparton és némaságuk minden színál beszédesebben elárulja, hogy megértették sorsukat, megértették, hogy egyszer, ha harcuk véget ér, boldogan és szabadon fognak élni. Rosal drámai akcióban mutatja meg az emberré érésnek lassú folyamatát, nagy szavak és szólamok nélr kül olyan légkört tud teremteni alakjai köré, amely megdobbantja a néző szívét. Nasztya alakítója, Rufina Nifontova megérdemelten nyerte el idén nyáron a nemzetközi fesztivál nagydíját a legkiválóbb színésznői teljesítményért. Az anya még A szabadság gyermekeinél is beszédesebben igazolja a szovjet filmművészet megújhodását, az új utat, amelyet az emberiesség hangja1 jellemez oly megragadó erővel. Mark Donszkoj, ugyanúgy mint Rosal, híven követi a regény cselekményét, kiragadva belőle a lényeget, a legjellegzetesebbet. Filmjének legnagyobb erőssége, hogy Nyilovna felejthetetlen alakjával sikerül rendkívül meggyőzően bemutatni azt a folyamatot, amelyben a nép a kapitalizmus áldozatából a kapitalizmus ellen küzdő harcossá válik. Mindezt a szenvedést, gyötrelmet, kínzó fájdalmat, amit Gorkij éreztet a regényben, drámai erejű képekben mutatja meg a rendező is. És kínon, szenvedésen át milyen sodró meleggel árad az új ember hite a film képeiből ! Az anya munkáshősei, Pelageja Nyilovna, Pavel és a többiek mind az emberbe és az igazságba vetett hitükkel győzik meg a nézőt, hogy a proletariátus az egyetlen erő, amely meg tudja menteni az embert, az egész emberiséget. Azt, hogy milyen szenvedélyesen szeretik az értéket teremtő dolgozót, itt is szólamok nélkül kapjuk, mint a legigazabb tanítást. Az anyát a szovjet színészek egyik legnagyobbja, Vera Mareckája játszsza a szenvedésnek, a emberré ébredésnek azzal a mély átélésével, hogy ezentúl Gorkijnak ezt a hősnőjét Mareckája megindítóan kifejező játéka nélkül elképzelni sem tudom. De ugyanúgy a Pavelt alakító Bátalov játéka is megrendítő. Kozmatov, az operatőr felejthetetlenül szép képeket komponál és a rendező intenciója szerint igen szerencsésen él a hangulatfestés szimbólumával, művészi áttünésekkel. Ha van kifogásolni való ebben a nagy filmben, akkor egyedül csak az, hogy pátoszában egy fokkal nagyobb a maiság, mint azt a század elején lejátszódó történet megkövetelné, örömmel jelezhetjük, hogy ez a nagy szovjet film magyar feliratokkal kerül bemutatásra mindenütt, ahol a közönség zöme magyar. (Az Oj ember kovácsát szintén magyar feliratokkal pergetik). Shakespeare Othellója filmen Shakespeare filmen? Abrázolható-e a brit szellemóriásnak tragédiája csonkítás nélkül? Vajon a hiszékeny mórnak bonyolult lélektani konfliktusa elmondható-e képekben, elbírja-e a film sajátos formanyelve Othello tragikumba fúló szenvedélyének izzását, megőrizhető-e a shakespeare-i drámai szerkezet utolérhetetlen zártsága és koncentráltsága? Ilyen és tucatnyi más kérdés vetődik fel már látatlanban is. Szergej Jutkievics munkája megadja a pozitív feleletet: szinte hiánytalanul kapjuk a hiszékeny Othellónak rettentő szenvedéseit, a lelkében csatázó roppant indulatokat, a fénynek és sötétségnek tragikus játékát: szerelmét, bosszúvágyát és rettentő tragikuma után a felemelkedését is. Othello őrjöngő féltékenységében megöli Desdemonát, ám amikor szemébe vágják, hogy ártatlant ölt oktalan haragjában, visszanyeri méltóságát, emberbe vetett hitét és megváltva keres menedéket a halálban. Shakespeare-nek ez a legremekebb tragédiája lélegzetfojtóan nagy a filmen is. A fennkölt sorok, a nemesveretű költészet egyszer intim játékot, másszor forró pátoszt követelnek és Jutkievics rendezése ezzel nem is marad adósunk. Helyenként azonban sokalljuk a monumentalitásra való törekvést, a túl dekoratív színhelyeket, sok lépcsőt és a környezetfestés ' naturalizmusát. Az Othellót alakító Bondarcsuk hol primitív vadságával, hol szenvedélyének hevével, gyermekesen megindító naivságával és gyötrődő emberségének tragikumával nyűgöz le. A tragédia végjelenetében, szótlan búcsújában pátosz nélkül mélyen emberi és fenségbe csapóan nagy. Kár, hogy a Jágőt alakító Popov nem elég félelmetes, nem tudja a pokolian gonoszt Bondarcsuk játékával egyenértékűen megtestesíteni. Desdemona szerepében feltűnik egy szép fiatal szovjet színésznő, Szkobceva. Még nem a szereptől megkövetelt nagy tragika; a tragikus asszonyi szerelmet és alázatot szépséges megjelenésével pótolja, Andrikanisz fényképező munkája lenyűgöző, és páratlan Hacsaturjan kísérő zenéje is. Jutkievics filmje idén Cannes-ban nagydíjat kapott. A Nyugat ezzel elismerte a szovjet film költészetét, mélységes emberiességét, tiszta és formai tökélyét. Egri Viktor a-ttI m liondarcsuk és Szkobceva (Othello és Dcsdemona) V'*vV Utciii jelenei A szabadság gyermekei ámít kitűnő szovjet filmből A; őrülten féltékeny Othellu közli Desdemonával szörnyű elhatározását
