A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-09 / 2. szám
Dobainé aztán eldugta a port a szalmazsákjába és meg is feledkezett róla. Mint a villámcsapás, úgy érte a hír, hogy Terinek gyereke lesz. Persze az ő urától, hiszen nem járt hozzá senki más. Dobai János nagyon szerette a gyerekeket. Kicsi korukban is. Nem úgy, mint falun általában szokás, hogy csak akkor becsülik valamire a gyereket, ha már hasznát veszik. Veronnak eszébe jutottak házasságának Meghallgatta a jóslást, a tenyerét is odatartotta, de onnan is csak az elhagyottságát olvasta ki a másik. A konyhába indult, hogy egy darab szalonnával elküldje a jósnőt, de az utána somfordáit. — Ha akarja, adok magának egy szert, beadja a férfinak s az attól úgy elfelejti a másikat, mintha sohasem lett volna hozzá semmi köze. Újból magát fogja széretni! Dobainé már hallotta a faluban az öregektől, hogy megétettek valakit. Talán a Teri is megétette az ő urát, hogy nem 'tud tőle szabadulni? — Aztán drágán adja azt az orvosságot vagy micsodát? — kérdezte a cigányasszonyt. — Nem lehet azt pénzért adni, mert akkor nem használ — mondta a másik, — inkább még egy kis szalonnát tessék adni! Csak el ne felejtse, hogy mit kell csinálni: Három nap egymásután a levesébe tesz egy keveset ebből a porból az embernek. A bal kezével önti bele, a jobbal meg jól megkavarja. Egy kis ideig állni hagyja, aztán úgy adja az ember elé. Amíg eszi a levest, maga szemközt ül vele és erősen nézi. Ha megette, kimegy az udvarra és felveszi a legközelebbi fehér tollat, amit lát az udvaron. Jó erősen ráfúj és magában ezt mondja: fújom, fújom ezt a pelyhet, messze szálljon az igézet. A harmadik nap ágynak dől az ember, de orvost a világért se hozzon. Szépen kiápolja egyedül, aztán soha eszébe sem jut az a másik asszony, örökre a magáé marad. Dobainé nem tudta, mikor ment el a cigányasszony, csak állt a konyha közepén a piszkos papírba csomagolt porral a kezében. Amikor lépteket hallott, gyorsan az asztalfiókba dugta a csomagot. Szerencsétlenségére éppen az evőeszközök közé, úgyhogy amikor az ura megkérdezte, hogy mi az a piszkos papír a kanalak között, hirtelenében nem tudott, mit válaszolni. A szomszédasszony adta, hogy tegyem ■ a tyúkok vizébe, akkor elkerüli őket a dögvész — dadogta zavarában, de az ember megelégedett a válasszal. Mióta a Terihez járt, nem igen társalgott az asszonnyal. első évei, amikor egyik gyerek jött a másik után, mind lány és János sohasem mondta neki, hogy „megtaposom a hasadat, ha mégegyszer úgy leszel.” Inkább úgy látszott, hogy még egy fiút nagyon szeretett volna. Veron most halálosan megrémült. Ha Teri fiút szül, végleg elveszti Jánost. János alapjában véve becsületes ember, csak ez a késői szerelem változtatta meg, hát biztos, hogy elismeri a magáénak Teri gyerekét. Ha Teri fiút szül, akkor őt már nem tartja semmire, hiszen csak lányokat tudott a világra hozni. Vissza kell szerezni az urát, még mielőtt az a gyerek megszületik. Kétségbeesésében eszébe jutott a por, amit a cigányasszony adott. A hókusz-pókuszt már elfelejtette, de azt gondolta, hogy a por a fontos és nem a mondóka, amit utána el kellene mondania. Amikor a férfi az első adagot megette a levesben, furcsa fáradtság lepte meg. Nem volt kedve elmenni hazulról, egész délután a kertben tettvett, a ház körül dolgozgatott és korán lefeküdt. Veron boldogan imádkozott az ágyában és elhatározta, hogy az egészet beadja. Amikor a harmadik részt etette meg Jánossal, a férfi nagyon elgyengült. Olyan gyenge volt, hogy járni is alig tudott, s amit azelőtt sohasem tett, fényes nappal kibontotta az ágyat és lefeküdt. A lányok orvosért akartak küldeni, de az asszony rémülten tiltakozott. Majd ő kikurálja — erősködött. Tyúklevest főzött neki, de a férfinak nem kellett, csak csendesen feküdt az ágyban. Amikor az orvost mégis elhívták, Veron, hogy félelmét titkolja, nagyon jókedvűnek akart mutatkozni, de az orvos, aki ismerte Dobaiék családi körülményeit, gyanút fogott. Kórházba szállíttatta a férfit, ahol kiderült, hogy mérgezés történt. A férfi még a kórházban volt, amikor az asszonyt letartóztatták. Veron tagadott. Nem, semmit sem adott be az urának. Fáj neki a szerencsétlen családi élet, de nem akarta megmérgezni Dobai Jánost. Kétségbeesve hangoztatta, hogy ártatlan, de a tények mást bizonyítottak.- Kár, Dobai János, hogy így tönkretettük az életünket —, gondolta az asszony, miközben még egyre fogta az ablakdeszkát és a könynyeit sem tudta visszatartani. Az én bűnöm a tudatlanság volt, a tied á hűtlenség. A börtön nem számít, ott még reménykedtem, hogy újból találkozunk és elmondhatom neked ... — Nyugodjék meg édesanyám — támogatta vissza a helyére Dobainét . a lánya. — Ha tudtam volna, hogy így felizgatja magát, nem szólok, hogy jöjjön az ablakhoz. Az öregasszony letörölte a könynyeit. — Én, ha vétettem, magányos' öregséggel fizetek érte, de apátokat vajon sohasem bántja a lelkiismeret ? iRIES ÉIL II U... ... hogy Spinoza, a nagy holland filozófus, gyakran sakkozott házigazdájával, van Spinkkel. Egy ilyen alkalommal van Spink megkérdezte: — Hogy van az, hogy engem, ha veszítek, ez annyira felizgat, önt pedig egyáltalán nem. Válóban ennyire hidegen hagyja önt a játszma kimenetele? — Dehogyis! — felelte Spinoza. — Csakhogy bármelyikünk veszít is, mindig egy király kap mattot, és ez az, ami republikánus szívemet megörvendezteti. * * * . ...hogy Burns, a híres skót költő, egyszer, séta közben, tanúja volt egy vízbe esett és fuldokló gazdag uraság megmentésének: egy szegény, lerongyolódott fiatalember vetette magát, élete kockáztatásával, utána s húzta ki a partra: jutalomként azonban csak egy árva kis rézgarast kapott á megmentéitől. A gazdag uraság ilyetén hálátlansága láttán mélységesen felháborodott járókelők már-már arra készülődtek, hogy a fösvényt visszahajítsák a vízbe, amikor Bums közbelépett: — Hagyják békén, — mondta — neki magának kell tudnia legjobban, hogy mit is ér'., 11
