A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-09 / 2. szám
Ilus néni szobája Az asszonyok hívogatnak estére, tollfosztóba. — Gyüjjék el a fosztóba, máj elhíjuk Ilus nénit is, ő sokat tud a szokásokról. Ez az Ilus néni, teljes nevén Finta Ilona, egy vajákosforma koros néne, csuparánc, viaszsápadtságú, szúrósnézésű falusi vén, akire a régmúlt idők tudatlansága könnyen rásüthette a bűbájosság bélyegét, ö a menyasszonyöltöztető már talán több mint negyven esztendő óta a faluban. A lakodalmas házak környékén, esküvőn még a pap sem lehetett fontosabb személy nálánál. Zsarnoka, de jószívű, nékülözhetetlen zsarnoka volt az esketési ünnepségeknek. Amint beléptem a fosztó asszonyok közé, ott láttam a maga kis, görbe öregségével virítani őt is. Éppen ilyen jelentésszerűen nyilatkozott meg fekete kendője alatt rejtőzködve: — Jó befűtöttem a siskóba. Olyan az, akár a fürdő. A kis szobában az asztalon tollcsomó hever, körülötte öt-hat asszony — tulajdonképpen az egész falu.i Csupa Czakó, Finta, Sebők, a falu törzsökösei. Feketék, öregek s az egy-két pruszlikon kívül már rajtuk sincs nagyon nyoma a régi viseletnek. Kicsit sajnálnom kellene őket tulajdonképpen, mindazok nevében, akik bármikor is tudatlanul vizslatták őket, maguk elé citálva néprajzi gyűjtőutakon, mint a néhai gyarmatosítók tették az afrikai benszülöttekkel, — igazgyöngyeikért. E helyett inkább nagyon tisztelem őket és barázdával teleírt ábrázatuk mögé odaképzelem a friss leányarcokat, azt az időt, amikor petyhüdt szájak még csattanó rózsák voltak, azokat az időket, amikor a játékok és szokások a társas érintkezés hagyományos rendjét jelentették. A többedízigleni nagyanyák életük minden jelenségére celebráltak egyegy játékot és az egymáshoz illeszkedés ilyenformán szokássá alakult. Jöttek ezek a gerencséri lányok a történelem mélységéből, talán egyenesen Vata idejéből, és aztán minden virágvasámapon összegyülekeztek a templom előtt, hogy rongybábújaikkal bejárják a határt. Pogány búzaszentelő. Közben eljárt a fejük felett az idő, de szorgosan játszották ezt a húsvét keresztény ünnepével összekeveredett pogányeredetű játékot. Tojást szedtek a húsvéthétfői locsolóknak a faluban, „villőztek". Kizöldült már a mező, de nem a rózsáért, hanem az ibolyáért. Ki lő, villő? Faluvégén selyemsátor, haj, villő! „megaranyozták a lányok körmit", azaz a toll-pemyébe aprópénzt szórtak. Mennyi szenvedésen világítottak át ezek az apró kis játékok emberi melegséggel! — Hajja-e, a legszebb a kérő vót. A legényesház vendégei elmentek a jányosházho, má amikor a dorozsbák megoldották a keresztapák feladatát, osztan ezt énekelték: Adjátok, adjátok, mi haszna tartjátok. Mi haszna tartjátok, ha nem a tietek. — énekelte el templomi hangon Ilus néne a hagyományos rigmust. A lányosház vendégei ennek a kötődős szokásnak megfelelően így válaszoltak ugyancsak énekben: Nem adjuk, nem adjuk, nem korpán tartottuk. Zsemlyével etettük, borval itatgattuk. míg aztán el nem bocsátották a lányosház vendégei a menyasszonyt ezzel a nótával: Menjetek, menjetek, vigyen el az ördög! Ne hordjon békével, repesztgessen széjjel! ... S az esküvői szokás betetézéseként hajnalban „beitták a menyasszonyt”, azaz menyecskévé avatták a kocsmában. Reggelig egy nóta járta: Ha te elmész, engem itt hagysz, a szívemre bánatot hagysz. Olyat, mint egy köves malom, érted halok meg, galambom. Amint az ősi pentatonokra emlékeztető dalokat hallgatom, eszembe jut a délutáni kép: egy lányt láttam a sáros utcán kényesen lépkedni, a legújabb városi divat szerint öltözve, Cicel néni lányát, s felötlik bennem, vajon az unokák képesek lesznek-e úgy tartani magukat, olyan önérzettel, pajkosan és mégis nem eléggé megbecsülhető erkölcsösséggel, üdeséggel, mint a nagyanyók, hajdani híres szépségek, akik így szólaltak meg a lakodalmakon: Nem anyám kend nekem, nem nevelt kend engem. Csipkebukor ágán szakajtóit le engem. Csipkebukor mellett sohasem feküdtem, de galambom mellett tegnap is feküdtem. Dehogynem feküdtem, dehogynem feküdtem, selyemkeszkenöjén csattot is vetettem. Aki szeretőm volt, írigyem is az volt. Aminő, olyan volt — de csak szeretőm volt. Mert az idősebbek egyre hajtogatják: — Mind úriba jár má. Diszharmónia van ebben, mert arról nem tudnak, vagy már elfelejtették kis, rögös gondjaik közepette, hogy éppen ezeket a hangokat felvette Kodály fonográfja kis falusi kocsmájukban és ezek lassan szótáradnak a magyar muzsikában. Mikus Sándor Ti Be ţ ' NAGYANYÓK ÉS UNOKÁK (Nézelődés Zoboralján) Nem tudja, nii a lakodalmi szokás. Ki tudja mi van e ravaszkodás mögött, mert csak azt hajtogatja kérdezősködésemre: — Tudom is én. őtöztettem. Nem tudom mi a szokás. Ingerlékeny, vonakodó, — Hivatalos vótam minden lakodalomba. Sok ruhát feladtam én. Kender korába nem lett vóna elég neki az egész határ, akin megtermett vóna. De nagy nógatásra mégis elárul valamit. — Hát a lakodalom úgy kezdődött, hogy a dorozsbák bejárták a falut, meg az egész környéket, Kié, kié ez a ház? Egy gazdag emberé. Benne van egy vetett ágy, mellette egy ringó bölcső. Haj, villő! Csendes összetartozandóságban ülnek az asszonyok, a múlt idők árnyai lebegik körül őket. Olyan örömmel mondják el a régi szokásokat, mint a gyerekek. Csak Ilus néni hallgat békétlenül. ........— ----;----—-------A tollfosztóban hlnyi á rokonságot, E vót Csütörtökön, szombaton meg vasárnap, a lakodalom reggelin. Mikor együtt vót a lakodalmas nép, avval elmentek kérni a jányt. Mint a tavaszi hajnalon borzolódó pünkösdi rózsa, úgy nyílik ki előttem a falu kallódó múltja, hajdani szépsége. Már ídőrétegek feküsznek rajta, évtizedek alakítgatták a szokásokat, de a két nagy állomás között, a születés és halál között zajló szerelmi Íáték és párválasztási izgalom sajátságosán kialakít erkölcsössége izzik ki a maradékból is. Milyen egyszerű -volt az élet alapja. íme, a házasság, ami sorsokat, földeket, házakat, egymásra szomjazó vagy életük végéig gyűlölködő embereket kapcsolt össze. A szokás, a játék egy volt. Legény lányosházba udvarlás szándékával csak a lány engedélyével léphetett be. A lány a legény kopogtatására vagy válaszolt vagy nem; ez volt afogadás vagy elutasítás. S ha mégis volt erőszakos legény, ki elutasítás ellenére is belépett a házba, a lány és apa addig helyezkedett, míg a lócára leültetett legényt letúrták róla. De akkor már jobb volt, ha kijárat után nézett a legény! Jegyváltás után, első hirdetés után mutatkozott együtt a fiatal pár a falu nyilvánossága előtt, akkor, amikor jegy gyanánt szőrkendőt kapott a legény a lánytól. Szórakozni csak a szülők vigyázó szeme előtt volt szabad nekik, s ezek már mind intésként szerepeltek a falu lányai számára, akik a lakodalmat megelőzően tőli zöldet (erdei folyondár-féle) szedtek az erdőn, hogy koszorúba fonják a menyasszony díszére, és tollat fosztottak a jövendő pár ágyába. Meleg emberi gyülekezet csoportosult egy-egy lakodalom köré, hozta őket a rokoni kapcsolat, a legényeskedés és lányság éveinek emléke, a közösségi összehúzó erő. A legények a fosztóban Szentképpel díszített fal
