A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-02 / 1. szám
emőeriesség Jelenet a „Rumjancev ügy” című filmből I. A szovjet filmek nagyszámú kedvelői az utolsó esztendők folyamán kevés olyan filmet láthattak, amelyeket zavartalan örömmel élvezhettek és teljes elismeréssel fogadhattak volna. Ha a szereplők elmélyült játéka körül nem is akadt különösebb hiba, és technikai tekintetben sem akadhatott kifogás, — nélkülöznünk kellett a régi nagy szovjet filmek forróra hevített realizmusát, lenyűgöző valószerűségét, mélyenszántó lélektani eszközökkel finoman megoldott jeleneteit, nemkülönben az eszmei tartalomnak útmutató magas színvonalát. A válságot leginkább az elszUrkülés jellemezte, amit jórészben a „konfliktusnélküliség" elmélete okozott. Valóban nem lelkesíthettek olyan filmek, mint a Donyeci bányászok, a Vidám vásár vagy Az aranycsillag lovagja és egész sor más film sem, amelyekben a külső ragyogás, az idillikus környezetrajz és a rózsaszínű jellemfestés eltorzította a nehézségekkel hősiesen küzdő szovjet emberek igazi vonásait. Fel kellett számolni a káros elméleteket, hogy ismét olyan filmek szülessenek, amelyek az élet konfliktusainak reális ábrázolásával, a haladást hátráltató tényezők bátor feltárásával újra hitelesen és megragadó művészi formában ábrázolták a szovjet valóságot. Két esztendővel ezelőtt a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon nagydljat nyert Vidám tutajosok már jelezte a fordulatot. Egyszerű, közvetlen mondanivalójával valósággal új zsánerként hatott. Az idei fesztiválon bemutatott Rumjancev-ügy pedig már a válságból kijutó szovjet filmgyártás új nagy művészi alkotásának bizonyult. Elsősorban emberi hangjával lepett meg. — Nem érnénk két garast, ha csak az érdekelne bennünket, ami rossz az emberekben, — mondja ebben a filmben Afanaszjev ezredes egy munkásnak, aki eljött, hogy az árucsempészéssel ártatlanul megvádolt barátja, Rumjancev gépkocsivezető mellett tanúskodjék. Ma, amikor a szocialista törvényesség körül rengeteg a vita és a XX. pártkongresszus nagy eredményeként egyre sürgetőbben lép előtérbe az emberség szava, a Rumjancevügy egyszerű emberi mondanivalójával, a nyomozó hatóság rokonszenves beállításával és különösen Afanaszjev ezredes remekbe formált alakjával igen hasznos tettnek bizonyul. Az utolsó hetekben és a barátság hónapja folyamán az új szovjet filmeknek egész sorát ismerhettük meg, amelyekben egyre erőteljesebben jelentkezik az a törekvés, hogy az életet lakkozás nélkül, valódi problémáival kell feltárni. Ugyanakkor erőteljesebb hangsúlyt kapott ezekben a filmekben az árulás; hőseiben pedig a múlt nagy szovjet filmjeinek hőseire emlékeztető önzetlen, széleslátókörű, áldozatkész igazi bolsevik típusokkal találkozhattunk. A megújhódásnak egyik ilyen filmje A f i ú. Nem állíthatjuk, hogy példát mutató klaszszikus alkotás és nincsenek sematikus alakjai, hogy drámai szerkezete kifogástalan. De ami a lényeg: bátor és új a mondanivalója. Az ifjúság nagy figyelmet érdemlő problémáját érinti, szókimondóan figyelmeztet, hogy az iskola, a Komszomol, a társadalom és a család együttműködése még nem zárja ki egyesek kisiklását, tévútra kerülését. Ilyen az elhanyagolt nevelésű, a szülői otthont elhagyó, rossz társaságba keveredő Andrej esete is. Andrej azonban nem züllik el, mert alapjában' véve derék, jellemes legény és ezért magára talál, nem válik bűnözővé, a társadalom kártevőjévé, mint cinikus, gyáva és önző barátja. Jó figyelmeztető ez a film, milyen veszélyekbe sodródhat az ifjúság, ha a nevelés tényezői elhanyagolják. A szovjet film megújhodásának útja természetesen nem vezet egyesen a csúcsokra és olykor visszaesések is mutatkoznak. Ilyen visszaesésnek érezzük Az új ember kovácsát. Annál sajnálatosabb ez, mert Makarenko munkája, a szovjet irodalomnak ez az egyedülálló remekműve, szinte korlátlan lehetőséget kínál, hogy nagyszerű film készülhessen belőle. A film csak kevés jelenetében tudta visszaadni a regény páratlan humanizmusát, tisztaságát és szenvedélyes összecsapásait. A hiba talán ott van, hogy a film alkotói túl sokat akartak markolni, elaprózták a mondanivalót, epizódokra szagatták, ahelyett, hogy Stehlík példájára, akinek sikerült a regényt páratlanul dramatizálnia, egy-két epizód élesebb és szélesebb kidolgozásával a teljességre törekedett volna. És talán a legbántóbb a filmben Gorkij szónokias és pózoló beállítása. Mégis, minden hibája ellenére figyelmet érdemel a film, mert Jemeljanovnak sikerült igen elevenen és rokonszenvesen elénk állítania Makarenkónak, a szovjet pedagógia e legnagyobb úttörőjének halhatatlan alakját. A barátság hónapjában két olyan filmet ismerhettünk meg, amely megérdemli a nagy és a klasszikus jelzőket. Az Anyára és a Szabadság gyermekeire gondolunk. Mindkettőt emlékezetessé teszi az új szovjet filmnek legnagyobb erénye, az igazi emberiesség fentebb idézett hangja. Az új rend építésén önfeláldozóén, egész énjük bevetésével fáradó törhetetlen emberek magatartása fénylőn, példát mutatón nyilvánul meg ezekben az új alkotásokban, amelyek a múlt évtized nagy szovjet filmjeire emlékeztetnek és a filmművészet hagyományát új tartalommal töltik meg. Lapunk legközelebbi számában e két nagy szovjet film részletesebb ismertetésére viszszatérünk. EGRI VIKTOR „Az új ember kovácsa” Makarenko munkáját örökíti meg Gorkij „Az anya" című híres regényének filmváltozata Leonid Haritonov mint Andrej „A fiú" című filmben »
