A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-02 / 1. szám
;g akarják tanítani az ifjúságot, ■mbernek „csiszolódna", miként iről „a közérdekért' lemondania, — nemsokára! — félelem nélkül, isülten a harcmezőkre vonulnia. ás” persze semmiképp sem al- 1 ezeknek az okulni nem akaró et itt Remarque nemcsak hogy g kevésbé idealizál, hanem elientt bűnözőkként pellengérre állít, zését. És arra sem nevezhető sasnak, hogy a most folyó hadset előmozdítsa. Viszont mindenrülmény ez, amelyekért „Az utolrdemli figyelmünket. Megérdemli ogy azok az SS-legények, akiket tat benne, csupán afféle „kisebb” ljebb csak „közepesek”, míg a ömeggyilkosságoknak a föhadiídő értelmi szenzői és szervezői aradnak. Emellett még némi keezekben a gyilkosokban, ahogy es vitákat folytatnak áldozataikalnak. A párbeszédek javarészt »ak vagy csaknem naturalisztiazonban ezektö1 eltérő, finomabb, tok szövik át a beszédet, ametlighanem költőibbnek vélt. re Remarque intő hangja világoérthetö. Paul Verhoeven, a darab isos jeleneteket erőteljesen ki:hogy, sajnos, amikor a kéziratot nem volt kéznél a piros ceruzája egészen rövidke kis ceruzavéggel i részletek dolgában talán nem a valóságnak; hiszen Remarque rte meg az utolsó állomást; ónban, különösen ami az SS-t t mond — és a nézők nagyon WB jkfobBľ ^ hall, ián — szórakoztatásra is és örüllénk, ha a lap erről sem feledkezle meg. Az új világirodalmi ternés bemutatása mellett a régebbi, ialadó magyar irodalom néhány irágakövét is mutassák be, lehető - eg azonban nem regényrészletet. Fordítsanak nagy gondot a mülészi riportokra, s a folyóirat esztétikus kiállítására. A lehetőség mindehhez megvan, erkölcsiekben is anyagiakban is. Szeretettel köizöntjiik és várjuk A Hetet s biztosak vagţ/unk abban, hogy megjelenése minden a’kn'ómmal külön írómét szerez majd. • Keszeg Zsuzsánna ADY ENDRE <Jnlés az őrzőkhöz Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Csillag-szórók az éjszakák, Szentjános-bogarak a kertben, Emlékek elmúlt nyarakon, Flórenc nyarán s összekeverten Búcsúztató őszi Lidónak Emlékei a hajnali Párás, dísz-kócos tánci termen, Történt szépok, éltek és voltak, Kik meg nem halhatnak soha. Őrzött elevenek és holtak, Szívek távoli mosolya, Reátok néz, aggódva, árván, Őrzök: vigyázzatok a strázsán. Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az Élet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek. Olv szomorú embernek lenni S szörnyűek az állat-hös igék S a csillag-szóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember Szépbe-szött hitét, S ak«k még vagytok őrzőn, árván, Őrzők: vigyázzatok a strázsán. Hazánk déli határainak mezítelenre vetkőzött akácosai között az Apokalipszis lovasainak baljós patkócsattogása hallatszott. Nyugdíjas anyókák ódon lakásának falain megállt a kakukkos ingaóra, fiatal anyák féltő ^kézzel takarták be alvó, mit sem sejtő gyermeküket, a férfiak keze akaratlan is ökölbe szorult — könyökünkkel súroltuk a háborút. A letűnt kamaszkorom varázslatos emlékeit felidéző fővárosban, a Kálvin-téren, a Nagykörúton, a Szigeten, egy szerepét fel nem ismerő kormány és tömegeitől elszakadt párt hibáiért fizetett életével bűnös és bűntelen, öreg és fiatal, asszony és csecsemő. A láncukról elszabadult gyilkos ösztönök véres orgiákat rendeztek. És Budapest utcáin már az új „kan Báthory Erzsébetek” páváskodtak, a hazáját dollárért kiárusító bíboros hercegprímás és társai. A puccs nem sikerült, a tragédia igen! Az emberiesség érthetetlen magyar tragédiája. Mert ha érthető is az, hogy a kormány és párt elhibázott politikája előbb-utóbb megrázkódtatáshoz kellett hogy vezessen, kevésbé érthető, hogy ez a kormány és ez a. párt nem igyekezett elejét venni a földindulásnak. Pedig a szeizmográf már hónapokkal ezelőtt földrengést jelzett. De érthetetlen a Petőfik, Adyk és József Attilák népénél a megfontoltság,' a józan ész elvesztése, az embertelenség tömeges megnyilvánulása. Érthetetlen még akkor is, amikor tudjuk, hogy ez a nép a feudalizmusból kétlábbal ugrott a szocializmus építésének útjára. Teljesen érthetetlen azonban a Lelkiismeretűnk parancsszava nemzet „lelkiismeretének” kétes szerepe és jelenlegi hallgatása. Mert igen gyatra lelkiisme- , rét az, amely a legelső földcsuszamlásnál talajt veszít és az ellenforradalom platformjára kerül. Igen gyenge lelkiismeret az, amely nem ágál, nem protestál, nem küzd életre és halálra az embertelenség ellen, nem védi millió és millió egyszerű és derék ember életét, hogy át ne vádoljanak rajta „véres és ostoba” feneségek. Hiába kiáltja ki magát valaki a nemzet lelkiismeretének hivatottan vagy hívatlan, ha népe nem ismeri el annak. Hiába akar jót, ha tömeggyilkosok kezét nem fogja le, mert nem az a lényeges, hogy az ember mit akar, hanem az, hogy bizonyos magatartása milyen erkölcsi, politikai és gazdasági következményekkel jár. Az ilyen nemzeti „lelkiismeret”re csőd vár. A nép igazi lelkiismerete minden válságos időben viharosan kongatta a vészharangot, akár Petőfi, József Attila vagy Ady Endre volt ez a lelkiismeret. Hisz egy Ady Endre abban az időben, midőn az úgynevezett haladó magyar politikusok is a 50 milliós magyar állam délibábjáért kergették a nemzet színe-javát az első világháború vágóhídjára, érces hangon, lárma-harangok bronztüdejével emeli fel tiltakozó szavát az embertelen magyar nacionalizmus ellen. Sír és átkozódik, népét félti, mikor szerelmetes sorait írja a magyar néphez és 1918 kéri, maradjon meg embernek tűzben és vérben, embertelenségben. Igen! A Halottak élén kötet költője népének lelkiismerete volt, s ezt nem kellett saját magának hirdetnie. Egy ország népe tette meg őt, nyilvánította ki lelkiismeretének. Élete művének minden sorában izzott a nemzet lelkiismeretének felelősségtudata. Ezt látta meg nála Romain Rohand is. Költők, akik a nemzet igazi lelkiismerete voltak, mindig, a legnagyobb világégések és földrengések közepette is tudták, hol a helyük. És helyt álltak nemcsak népükért, de az egész „emberiségért az örök talajon". így Ady Endre a Tiszák fantazmagóriáé Magyarországában, így József Attila és Radnóti Miklós a Hgrthyrendszer ordastársadalmában és így Július Fučík a nácik halálcellájában. amikor megírta könyvének megrendítően mély emberi befejező szavait: „Emberek, szerettelek benneteket. Őrködjetek!” fgy találkozott két nép lelkiismerete az emberiesség győzelméé-rt vívott küzdelemben, időn és téren túl. Egy cseh és egy magyar. Mind a kettő jelkép. Külön-külön és együttesen is. A csehszlovák és a magyar nép egy és ugyanazon eszméjéért folytatott közös harcainak szimbólumai, a békéé és az emberiségé! Ady és Fučík! A két jakobinus, az élet két szerelmese, a két nép örökké élő leikiismeretc, ma is óvnak, intenek és kiá'hiák-Igen! Emberek őrködjetek! Ember Péter
