Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
338 az ő Felsége kegyelmes rendelésit az ilyen dolgok iránt, és főtisztelendő Superintended uramnak a Fels, királyiul adattatott jussát. Erre azt mondotta, hogy itt semmi jussa nincs Tiszt. Superintended uramnak, sem a Felséges királynak nincs olyan intimatuma, a minémüt mi emlegetünk. Sok beszéd után ismét megtiltott bennünket, hogy az eddig gyakorlott istenitisztelettől megszűnjünk, hogy boldogult Atyám uram felett is senki ne merészeljen prédikálni, még a Mester se énekeljen, hanem, hogy csak a paraszt emberek vigyék ki énekszóval és úgy temessék el. Végre azt kértük a Tts Inspector úrtól, hogy nálam Írásban készen levő insinuatiót vegye el; sok kérésre nagy nehezen elvette, hogy beadja ő Excellentiájának, de ugyan utoljára is a Felséges királyra, ő Excellentiájára és a Püspökre való protestátióval mindenektől eltiltott és azt mondotta, hogy ő Excellentiája ugyan erőszakosan semmit nem cselekszik a maga jobbágyival, de bizonnyal megtudják, hogy kemény satisfactiót fog ő Excellentiája adatni. Kiváltképen azzal terhelte a gödöllőieket, miért hogy meg nem jelentették mindjárt, mihelyt a prédikátor meghalt, és hogy mertek az ő Excellentiája földesúri jussa, engedelme, híre és akaratja ellen Prédikátor után járni és hozni. Ezekután lejővén az udvarból, mindezeket megbeszéllettük az ekklésia tagjainak, melyre, kivált némelyek az esküttek közül, annyira megfélemlettek, hogy csak azt akarták egy ideig, hogy b. e. Atyám uram csak úgy temettessék, a mint az Inspector űr — ő Excellentiája nevével — parancsolta; de sok beszéddel bátorítván őket, ismét megegyeztek, hogy az usustól a megírt tanácsadás szerint épen ne recedáljunk. Azonban ismét felküldöttünk két eskütt embereket az udvarba, hogy ha valamit válaszolt volna ő Excellentiája a feljebb írt írásba beadott insinuatióra, kikkel Tiszt. Anyám asszonyom is tudásunk nélkül fölment. Tiszt. Anyám asszonyt admittálta a Mgs grófné, s Ígérte ő kegyelmének grófi gratiáját, de ő kegyelmének is azt mondotta, hogy a szokott cei’emonia szerint épen meg nem engedi, hogy temettessék Tiszt. Atyám uram, hanem ha szükség és ő kgylme kívánja, mindjárt fogna prédikálni egy káptalanbéli úr: melyet Tiszt. Anyám asszony épen nem acceptált. A bíráknak pedig így szóllott: „Ezeket a gaz, bolond embereket meg sem_lxajj_gatom; nem ismertek meg engemet földes asszonyuknak*•. Azt is hány tanszemükre, miért hogy strázsákat tartanak a parochiális házak körül. Melyre azt felelték, hogy az semmi zenebonára nem céloz, mert egy únyi fa sem volt senkinél, és hogy olyan szokás van közöttünk, hogy ha Prédikátor meghal, tisztességtétel okáért szoktak jelen lenni.
