Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
807 Az említett Pater missionarius kezdett prédikátorunkkal disputálni, némelyeket közülünk szép szóval, másokat pedig más móddal r. kath. hitre téríteni, s azután oly dolgokban is, a melyek rá nem tartoztak, elegyedni, a miket nem sorolunk elő, mivel már a Pater miss, úgyis elment onnét. Méltóztatott ennek elmenetele után földesurunk Foktőre parancsolni egy kanonok Csernovics nevű urat, a ki nemcsak azokat cselekedte meg, melyeket a Pater missionarius, sőt azt mondta, hogy mindaddig nem nyugszik, sőt megmutatja, hogy kevés idő alatt mind pápistává kelletik lennünk. Ezen Pater missionarius és kanonok urakat rajtunk való hatalmaskodásukban és az erőszakos térítés módjában segítették földesurunk tisztjei, s már némely jó gazdák, teherviselő emberek helységünkből ki is parancsoltattak. Egynéhány ízben alázatosan folyamodtunk nagyméltóságú földesurunkhoz, de nem egyéb vigasztalást nyertünk, hanem hogy Praefektus urunk eö Excellentiája rendeléséből írt a mi Superintendensünknek a végett, hogy az eddigvaló prédikátorunkat moveálja exorbitantiájiért s más prédikátort rendeljen; és ámbár az arra rendeltetett személyek sokszorosan investigálván prédikátorunk erkölcsét, magaviselését és tudományát, nem találhattak benne semmi olyas fogyatkozást, a melyért onnét el kellett volna mozdítani: mindazáltal nagy méltóságú földesurunk tekintetéért s parancsolatjáért azt onnét másuvá helyezték és közinkbe annak helyébe ismét más prédikátort rendeltek, a ki jóllehet hiteles testimoniumokkal maga jóerkölcsét, becsületes viselését, tudományát, kglmes földesurunk előtt legitimálta, mindazáltal a hozzánkvaló jövetelre Excellentiájátul engedelmet nem nyert s már most prédikátor nélkül vagyunk. Tudjuk, hogy Excellentiád Magyarország palatínusa, tudjuk, hogy Pestmegyének főispánja, tudjuk, hogy országunk főoszlopa: azért bátran bemondjuk, hogy kegyelmes földesurunk projectuma irántunk az, hogy minket helységünkből kiparancsoljon és helyettünk más lakosokat szállítson; sőt ha hirtelen más lakosokat nem talál, maga cassájából fizetődjék a mi általunk fizettetni szokott contributio. Elhal bennünk a szív, ha meggondoljuk, hogy mi, kiknek negyed-ötöd íziglen való elejink is ezen községben laktak, hova menjünk és hova hajtjuk szegény fejünket; s az is öregbíti szívünk fájdalmát, hogy királyné asszonyunk kegyes engedőiméből erősíttetett meg hitünk s vallásunk szabadságos exercitiuma, s azon prédikátor, ki most tőlünk elparancsoltatott, ugyan Fölségös asszonyunk parancsolatja mellett introducáltatott, mégis ily hamar és váratlanul árván hagyattunk prédikátor nélkül, s nagy félelembe estünk némely lakostársaink példájával, hogy nekünk is maholnap jószágocskáink s épületeink elhagyásával el kelletik innét költöznünk. 20*
