Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
259 Kőrösre, kérve a Superintendent, hogy a meghalt prédikátor helyébe hasonló életű és tudományit, de még ifjú férfiút rendeljen. Megjegyzendő, hogy a prédikátor nélkül levő egyházak ezen mostoha időben mind azon voltak, hogy ifjú embereket kaphassanak, miután félniük kellett, hogy meghalt prédikátoruk helyébe másikat nem állíthatnak, a mire elég példa volt. Minthogy az ifjak felől inkább lehet remélni, hogy hoszszabb ideig élnek, mint az öregek felől: annálfogva ezek teljesen mellőztettek s családjaikkal véginségre jutva, a mindennapi kenyerük sincs meg szegényeknek. A Superintended a decsi küldötteknek az eléggé tudományos Peleskei Jánost ajánlotta, ki Kölesden hivatal nélkül tartózkodék; a körösi prédikátorok is bizonyíták szép képzettségét s iparkodtak rábírni őket, hogy fogadják el, de azok semmiképen sem voltak rávehetők, mert küldőik által is utasítva voltak, hogy amaz előttük is eléggé ismeretes egyént el ne vállalják, mert már hajlott korú és .reszketős fejű; — a decsi templom pedig tágas és igen magas, melyben nem volna képes a hallgatók lelki hasznára végezni a sz. szolgálatot. A Superintendens tehát azon válaszszal bocsátá el őket, hogy a Cecén tartózkodó Turóczi nevű öreg prédikátort vigyék magukhoz s tartsák ott tavaszig, a midőn majd gondoskodva lesz számukra alkalmas egyénről. Ezen válaszát levélben is tudatá az egyházzal, a küldötteket pedig igyekezett rábeszélni, hogy Tass felé vevén útjokat, ott Veszprémi György prédikátort az ő üdvözletével látogassák meg, aztán csendesen tudakozódjanak felőle, de a papságra még most ne hívják meg. A decsi parasztok megígérték, hogy Tass felé fognak menni, de hazudtak, mert Kőrösről egyenesen Halasra mentek, hogy az ott tartózkodó Bírta Mihály akadémikussal értekezzenek. VI. Cegléd lakosai az 1743-dik évig mind ev. ref. vallásúak voltak s az egyház idáig semmi háborgatást nem szenvedett. Ekkor azonban, mint jobbágy a felföldről, nehány pápista telepíttetvén a városba,1 utánnuk csakhamar mutatkozni kezdtek az ev. vallás és egyház békességét megzavaró vészfellegek is, mint azt a következő panaszos levél elbeszéli: „Tekintetes nagy jó urunknak. Alázatossággal való szolgálatunkat ajánljuk az úrnak. Miben legyen dolgunk ekklésiánknak megháboríttatása végett földesuraságunktólV reméljük ezelőtt nehány hetekkel Tiszt. Superintendens urunknak eö kglmének leveléből vehetett az úr valamely informátiót; melyet is, hogy együgyüképen 1 Földesuruk, az apáca fejedelemasszonyhoz beadott folyamodványukban a többek között ezt mondják: „A minthogy peniglen az 1743. és 44-dik esztendőben, nekünk katholikusoknak Ceglédre jövetelünk első zsengéjében...“ stb. 17*
