Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
220 gyalázatotokra, és a széles világra kibocsátóm, úgy, hogy abba esik ez az ekklésia, hogy még a gyermeke is megsiratja. Ha az Istentől nem féltem volna, már régen ezt a nyájat a farkasoknak adtam volna stb.“ Az elöljáróság és gyülekezet nem tűrhetvén tovább a vasárnaponkint úgy mint egyébkor napi renden levő kíméletlen sértegetéseket: 1750 január 14-dikén újra megkereste a Superintendenst, s részint levélben, részint küldöttei élőszavával elmondván: „Noha a templomban is mind magunk, mind meghalt Atyáink ellen sok kedvetlenségeket vitt véghez: mindazáltal, mivel Mgs földesurunk kemény parancsolatja is előttünk lévén, mégis napról-napra mind várakoztunk, hogy talán magába tér,“ — végül kijelentik: „De most, mivel újabb támadást vitt közöttünk véghez, annyival is inkább, mivel szegény együgyű ekldésiánkat 5 kegyelme megvetette, respuálta: azért mi is megmásolhatlanul ellene mondunk“. A Superintendens újabb utasítása folytán D. Magvas János Senior és D. Kovács János jegyző január 26-dikán Szent- Mártonba mentek, hogy az elkeseredett kedélyeket, ha lehetséges, lecsillapítsák; de semmire se mehettek, minélfogva a viszálkodó feleket a Kőrösön február 18-dikán tartandó Consessusra utasították, illetőleg hivatalosan megidézték. Mielőtt e nap elérkezett volna, a község deputátusokat küldött Bécsben lakó földesura Balassa Pál grófhoz, kik által Liszkainak számtalan kihágásait bőségesen elpanaszolván, kérte: engedné meg, hogy azt elbocsáthassa és helyébe más prédikátort vihessen. A gróf, ki Piszkait kedvelte és pártfogolta, ingerülten kérdé tőlük: „Miért nem vádoltátok azelőtt soha. midőn felőle tudakozódtam tőletek?“ Küldöttek: „Ez azért történt, mert úgy tapasztaltuk, hogy kedvességben áll a gróf előtt, s féltünk, hogy őt vádolva, magunk ellen haragítjuk Mgodat. Most azonban már szertelen elbizakodottsága és temérdek boszantásai miatt kényszerítve látjuk magunkat, hogy azokat a Mgs gróf elé terjeszszük.“ A gróf hallván a sok panaszt, hajlott kérésükre, s megengedte, hogy Piszkai helyébe mást állítsanak, de ezen figyelmeztetéssel: „Vigyázzatok, hogy a Minister, kit helyébe visztek, jó és dicséretre méltó ember legyen“. Az engedélyt Írásban is kiadta, sőt megtudván, hogy Piszkai egyátalában nem akar engedni a szentmártoniaknak, még Fekete György Personálisnak is pártfogásába ajánlotta jobbágyainak ügyét. Elérkezvén a február 18-dika, Piszkai Miklós és a szentmártoniak közül többen megjelentek az Atyák előtt, s utóbbiak újra elősorolták panaszaikat, különösen azokat, melyeket a fentebb említett két levélben már előadtak. Piszkai, mint okos és ravasz, bőséges szavakban igyekezett a vádakra megfelelni, de azokat megcáfolni nem tudta, sőt éles beszédével újabb vádakat és panaszokat csikart ki ellenfeleiből. Midőn
