Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)

II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)

194 A parochus, ki administratori címmel az ezen parochiá­­hoz tartozó lelkeknek gondját viseli, most Kapitány Mátyás. A kalocsai sz. boroméi Károly semináriumából jött ki a lelkek gondozására, s a theologiai tudományokban való kitűnő készültségének nyilvános jeleit adta már mint böl­­csészet-tanuló, midőn egy beszédben az egyetemes bölcsé­szetet védelmezte. A latin és magyar nyelven kívül érti a horvát és tót nyelvet annyira, hogy azokon prédikálni is képes. Nagyon méltó jobb javadalmazásra és parochiára. Az itteni parochus, alapítvány vagy más egyházi tulaj­don címmel, semmi biztos jövedelmi forrással nem bir. A gabona, bor és pénzbeli deputatum. melyet az előbbi idők­ben az' administrator kapott, nem tudni mi okból, a Tts dominium által már körülbelül hat vagy több év óta meg­vonatott. Az ekklésia, valamint a parochia állandósítására semmi I fundus nem adatott, holott a boldogul elhalt kegyelmes úr I visitatiója és határozata szerint a patronusi joggal biró / földesurak tartoznak mindenütt kihasítani annyit, a mennyi égy eke alá elégséges. Ezen anyaegyházban, ha öt kath. párt kiveszünk, a lakosok mind helv. hitvallásúnk, kik lélek-váltság cím alatt ez ideig a parochusnak — a stóla kivételével — semmit sem fizetnek. Az uszódi filiában hasonlóan mind helv. hitííek a lako­sok, mely helyről szinte Ó nagy méltósága gr. Csáki Imre bibornok űzte el a predikánst, most pedig, nem tudni kinek engedelmével, lévitát tartanak. Ezek, nem tudni miféle sza­badalomnál és hatalomnál fogva szinte menttek a parochus­nak évenkinti javadalmazásától; sőt mi több, a stólát is a foktüi predikánsnak adják, mivel a közelebb mult évig az szolgáltatta ki nekik a Sákramentomokat. E visszaélés megszüntetése végett helynöki székemet összehiván, ez hatá­rozatot hozott, melynélfogva súlyos büntetés és birság terhe alatt eltiltattak azon predikánstól, s a Sakramento­­mokkal élés végett a sz.-benedeki anyaegyház parochusához utasíthattak. Az érseki uradalmon kivül eső, és saját prédikátorral helyben biró ordasi filiából is, ha a községből befolyó csekély tizedet (sedécTma) kivesszük, semmi jövedelme és haszonvétele nincs a parochusnak. Ezek szerint egyedül, a nem több mint 50 párból álló filiális Lakhói volna rendes és az egyházmegye által szabály­­szerüleg megállapított fizetése és stólája a parochusnak. Az itteni lakosok azonban, a gyakori és ártalmas áradások miatt rendesen mívelhető földdel nem bírván, csaknem mind földhözragadt szegények; s ennélfogva a parochus is való-

Next

/
Thumbnails
Contents