Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
183 5. A rendetlen élete miatt hivatalától megfosztott Fekete Zsigmond bogdásai prédikátor nem törődve az Atyák határozatával, minden félbeszakítás nélkül folytatta a sz. szolgálatot, ragaszkodván hozzá a bogdásai gyülekezet is. 6. Liszkai Miklós, szalkszentmártoni prédikátor, ama sok botránkozást okozó viszálykodásra való tekintetből, mely közte s a lakosság nagy része közt, — s úgy szinte ő miatta az elöljárók közt egyfelől, s Kerek István jómódú polgár és némely vele tartók közt másfelől már több év óta tart: az Atyákkal abban egyezett meg, hogy egyházát mással cseréli el, nehogy megerősíteni láttassák többeknek azon föltevését, hogy a viszálynak oka ő benne rejlik. Az Atyák komoly dolognak tekintvén Liszkai szándékát, de saját beleegyezésével is, a péceli egyháznak adták őt, s e határozatot kézbesítők a péceli egyház küldöttjének, ki a kapott írással még azon napon oda hagyta Soltot. Midőn pedig ezek ekképen történtek, megérkezett a szalkszentmártoni tanácsbeliek közül mintegy kilenc egyén, s az Atyák elé járulva kérték, hogy Liszkai Miklós hagyassék meg náluk továbbra is; s meghallván, hogy az Léceire rendeltetett: két részre oszoltak. Az egyik rész ottmaradt Solton, a másik pedig visszament Szentmártonba, s ott a késő éjszakában, a kiket összeszedhettek, erősen izgatták prédikátoruknak még erőszakkal is visszatartására. Sikerült is nekik több mint száz lakossal aláíratni egy folyamodványt, melyben az Atyákat több okoknál fogva kérik határozatuknak megváltoztatására, s prédikátoruknak visszaadására. Az okok közt legfontosabb volt az, hogy a földesúr, Balassa Pál gróf, erősen megtiltotta az általa kegyelt és pártfogolt prédikátornak háborgatását, s félő, hogy ha az ő rendeletével ellenkező történik, nagy veszély érné az ekklésiát. Egyúttal a közönségnevében Liszkai Miklósnak is adtak át egy levelet, melyben kérik, hogy ne hagyja el az egyházat. Mit tegyenek már most az Atyák? bajos volt eltalálni. Mert miután a péceli küldött haza ment, félni lehetett, hogy az ottani egyház, különösen pedig a földesurak kijátszottaknak fogják tartani magukat, lia a már nekik jelölt prédikátortól elesnek. Más részről pedig szinte nehéz dolognak tűnt föl a szentmártoni népet kedvelt papjától, ki iránt annyi ragaszkodást mutatott, megfosztani. Mindezeket fontolóra vevén, azzal bocsátották el a kérelmezőket, hogy igyekezzenek a péceli egyházat, különösen pedig az ottani nemes urakat rábírni, hogy mondjanak le Liszkai Miklósról, és ha azokat rábírhatják: éljenek vele tovább. A szentmártoniak tehát levelet küldtek Pécelre, jelentvén benne, hogy prédikátorukat továbbra is megtartani kívánják. A péceliek nem akadékoskodtak, s a szentmártoniak megnyerték a mit kívántak.
