Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
6 vivimus. a sera posteritate seculum obscurum ignominiose nominetur.“ Majd az 1759. évi márc. 4-én Nagy-Kőrösön hozott s az egyházakkal magyar nyelven közlött határozatok 3-ik pontja alatt meghagyatik: „A mi helv. confession levő eklézsiáink az ő íundáltatásuktól fogva való T. Predikátorjaiknak s oskola-mestereiknek neveiket — ha tudják — mindenütt a Ven. Traktusbeli Sénioroknál és a magános eklézsiáknál levő matrikulákba beírassák. Ha pedig az időnek mostohasága miatt addig számlálni nem tudnak: avagy csak azokat is, a kiket tudnak s régi eleiktől is hallottak predikátorjaiknak lenni, felírassák.“1 A püspöki parancsnak, a Presb. Conferenţia rendeletének mennyiben tettek eleget a Senior urak ? nem tudom. De hogy a lelkészek nem nagyon tartották szoros kötelességüknek a pontos engedelmeskedést, bizonyítják az egyházak jegyzőkönyvei. A közelebbi időkben hol megfordultam, nem mulasztám el betekinteni az egyház anyakönyvébe, s abban, mintha csak összebeszélés folytán vagy parancsszóra történt volna, csaknem szóról-szóra s mindenütt e nehány sorban találtam megírva az egyház történetét: „Mi N. N. helység helv. Conf. levő lakosai, minekutánna 17**. esztendőben hajdani templomunktól s paro-. cihánktól megfosztattunk és szintén .... esztendőkig közönséges istentisztelet nélkül kesergettünk: a mi kegyelmesen uralkodó II. József császárunk engedelméből 178*-ik év .... hó .... napján templom és parochia építésére engedelmet nyervén, ezen kegyelmes engedelem mellett 178*. esztendőben .... hó .... napján hozzá fogtunk a templom és parochia építéshez és azon esztendőben .... hó .... napján föl is szenteltük.“ (Váchartyáni anyakönyvi föl jegyzés.) Pedig azoknak, kiknek az idézett parancs és rendelet első sorban szólott, módjukban lett volna sokat, igen sokat megmenteni a mult emlékeiből, mert hiszen az ő idejükben éltek még a múltaknak egyes tanúi; voltak, kik még látták a régi egyházat, jártak templomába, hallgatták prédikátorát, s majd tárgyai voltak az üldöztetésnek és kisértésnek, átélték a 70 esztendeig tartott fogság keserves napjait s e napokról tudtak volna sokat, igen sokat beszélni. De nem igen akadt, a ki őket tanúul hívja, s tanúbizonyságaikat Írásba tegye. S az elődök e mulasztásának következménye aztán, hogy egyházaink legtöbbje nem ismeri múltját s alig gyanítja régiségét. Ez utóbbit illetőleg, hogy mennyire tájékozatlanok: kiáltó bizonysága a közelebb kiadott „Magyarországi ev. ref. Egyház egyetemes 1 Egyházkerületi j.-könyv II. k. 783—792. 1.
