Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
112 Junius 12-én ünnep lévén, nem lehetett a Cancellárhoz menni; tehát 13-án, körülbelül 11 órakor kereste azt meg Teleki László, Podmanicki János és Máriássi László, s előadván Bécsbe jövetelüknek célját, és ő Felségének a Cancellárhoz utasító meghagyását, kérték ő excellentiájának úgy a kihallgatás megnyerése, mint sérelmeik orvoslására nézve hathatós pártfogását. Egyszersmind bemutatták neki folyamodványukat is átnézés végett; de az még csak egy futó pillantást sem vetett abba, hanem így szólt: „Láttam az urakat ö Fenségéhez menni“ ; •— s midőn kevéssel azután ministeri tanácskozmány tartatott, azon 5 Fensége is megjelenvén, engem megszólítva kérdezé: „Mit akarnak azok a magyarok?“ Mire midőn felelém, hogy semmit sem tudok: ő Fensége azt mondta, hogy nagyon csudálkozik rajta. A beszélgetés folyama alatt újra megtudakozta a küldöttektől a Cancellár: „Miért jöttek, és mit akarnak?“ s hallva a feleletet, hogy ők nleghatalmazóik —- a Superintendentiák — nevében jöttek, és vallási szertelen sérelmeiket akarják együttesen ő Felségének Írásban benyújtani, monda: „A menynyiben módjában áll, ö szívesen fogja őket pártfogolni, de kételkedik, hogy szándékukban boldoguljanak, mert az 1731-ben Károly császár által kiadott s az 1715. évi 30. t.-cikken alapuló királyi resolutio megtiltja rnindennémü folyamodványnak közös név alatti benyújtását“. Majd pedig kérdezé: „Kik azok a meghatalmazok, kiknek nevében működnekP és miféle Rend — status — az ? mert ő az ország á rendén kívül többet nem ismer“. Mire a küldöttek alázatos hódolattal felelték: „Sem az 1731-ben kiadott resolutio, sem az 1715. évi 30. t.-cikknél fogva az összes felekezetek nevében kiállított folyamodvány benyújtásától elzártaknak nem tartják magukat, mert a resolutióban úgy mint a t.-cikkben ez a pont: „Si quis verő Privatorum in negotio vei causa religionis Semeţ gravatum esse existimaverit, ille privato, et non Communi nomine agát—, csak azt akarja mondani, hogy a magán panaszosok csak saját sérelmeiket, nem pedig egyszersmind a másokét is panaszolhatják a trónnál. De közös sérelmek és bajok, mint az eskü vés ügye, a megyei hivatalokból kizáratás, vallási elnyomatás, templomok elfoglalása közös név alatti elpanaszlást, s ekként kérendő orvoslást kívánnak. És ámbár e vagy amaz által szenvedett egyéni sérelmek közvetlen nem tartoznak mindenekre, mindazáltal a mennyiben egy testnek tagjai s ugyanazon hitnek sorsosi: azok a küldöttekre nézve is fájdalmasok, s azoknak orvoslását kereshetni vélik. Ehhez járul, hogy a kath. földesurak evang. vallású alattvalóit a szegénység épen úgy mint a földesuraktól való félelem egyáltalában visszatartja az Ő Fenségéhez való folyamodástól. Kérik annálfogva ő excellentiáját. A
