Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
95 újítás az erősen kálvinista gyülekezet számos tagjánál visszatetszéssel találkozott ugyan kezdetben, de az uj tanítók által elért s felmutatott siker, mely a legvérmesebb reményeket is túlhaladta, csakhamar elenyésztette azt; az iskolának pedig oly jó hírnevet szerzett, hogy az ágost. hitv. tótok az egész környékről Kőrösre vitték tanulni fiaikat. A siker fölötti öröme azonban a gondos pásztornak nagyon rövid ideig tartó volt, mert már a következő évben a döghalál rettenetes erővel föllépvén az egész országban, Kőrösön is sűrűn szedte áldozatait. Október 1-én elragadta az athléta termetű második prédikátor rác-kevei Ötvös Istvánt, majd november 8-án a latinnyelv preceptorát, Király Istvánt dönté sírba, mire aztán a tanuló ifjúság részint saját indításából, részint a helytartó-tanács november 18-án érkezett rendeletére szerte oszlott. Meghalt prédikátor-társa után Helmed István egymaga emelte a népes egyház terheit, míg annak helyébe a Hollandiából visszatért Mocsi István, ki akadémiákra menetele előtt a körösi iskola rektorságát dicséretesen viselte: helyeztetett, első szónoklatát tartván 1740. július 24-én Soltár 115 : 13—14. vers fölött. Alig vette azonban le vállairől a körösi gyülekezet a papi hivatal egy részét, midőn a Superintendentiának köz-bizalma — mint láttuk — egy másik és sokszorta nagyobb felelősséggel járó hivatallal, a Superintendensséggel tisztelte meg és ruházta föl a már 70 éves öreget, mely tisztét Isten dicsőségére célzó nagy buzgalommal, éjjelnappali fáradhatlan szorgalommal, bámulatos okosság és tapintattal, s a nehéz viszonyok közt mindvégig fentartott tekintélylyel 13 éven át viselte. Megszaporodott teendői mellett azonban — mint maga mondja — nem tartotta elégnek csak tanítani az egészséges tudományt, hanem úgy kívánt megfelelni sz. hivatalának, hogy meg is cáfolja az ellene mondókat. Mint már püspök írta s adta ki 1741-ben Melianus Gnatereth álnév alatt „Igazság paizsa11 c. művét Pázmán Péter méltatlan utódai ellen és „azért, hogy hitsorsosai vegyék eszekbe, hogy nem bolondul és vaktába cselekeszünk mi év. ref. vallást követők, tanítván a kenyér és bor állatjának megmaradását a sz. vacsorabeli Sakramentomban, Krisztus testének és vérének állatjává való változás nélkül; és esmerjék meg, mely sok és terhes okok kényszerítenek bennünket tudományunk mellett való állhatatoskodásra, melytől lelkünk esmeretinek megsértése nélkül el sem távozhatunk senki barátságáért“.1 Művét három részre osztá: I. Az elsőben lerajzolja, miben álljon a Krisztussal való egyesülés. II. A másodikban megmutogatja, mely erőtelen és állhatatlan az ellenkező tudománynak fundamentuma, a mely 1 Az „Igazság paizsa“ elöljáró beszéde. (Miaburg = Trajectum 1743.)
