Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)

II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)

2. Az ő Felségének tett repraesentátióban ezen Super­intendent extendáltatott ezen vármegyékre sub numero 2o: Pest-Pilis-Solt, Tolna, Baranya, Fehér, külső Somogy, Valkó és Bács, — valamint a Jászságra és Kis-Kunságra. 3. Mindazáltal ha a circumstántiák úgy hoznák maguk­kal, hogy nóminémfí változtatásoknak, az az vagy elvéte­­téseknek vagy hozzáadásoknak kellene lenni, az űr Darvas József uram levelének continentiája szerint, ha ezen Super­­intendentiához Nógrád, Nagy-Hont és Bars applikáltatnék Hevessel és a Nagy-Kunsággal együtt, minthogy actu is a Jászságban két ekklésiák, a Kis-Kunságban öt ekklósiák alatta vannak : Posont és Nyitrát a Dunántúl való Super­­intendentiához, minthogy ad manum lennének, lehetne applikálni. 4. A Dunántúl való Superintendentia azon kívül, hogy kettőből egy tétetett, ezzel is consoláltathatnék, ha ezen Superintendentiából Simeg és Szalavármegyei ekklésiák a Dunántúl levő Superintendentiához propter majorem Regi­minis Commoditatem applikáltathatnának. Minthogy pedig ezen Superintendentiához Székes-Fejérvármegyéből actu is egy Senioratus vagyon, azon említett vármegyék, a mely ekklésiák a veszprémi, vagyis komáromi egygyé tétetett Superintendentiához tartoztak, ezen Superintendentiához ha applikáltathatnának, helyesnek Ítéltethetnének. 5. Ezekre okot adhatna ezen Superintendentiának a többihez képest exténuáltatott állapotja, és hogy könnyen adaequálhatnák, sőt superálnák is a somogyi és Zalavár­­megyékben levő ekklésiáknak számát, a melyek ide appli­­káltattatnak. 6. És így a praemittált punctumok szerint ezen V. Superintendentia az alább irt vármegyékben subsistálna: 1. Pest-Pilis-Solt. 2. Nógrád. 3. Nagy-Hont. 4. Bars. 5. Heves. 6. Jászsági, nagy- és kis-kunsági distriktusokban, melyekben nem több, hanem 13 ekklésiánk lenne. 7. Tolna. 8. Baranya. 9. Fejér, és 10. Valkó vármegyékben, úgy Bácsban is, ha vala­mikor Isten ott is világot gyújtana. 7. Az ekklésiáknak particularis afflictióik és persecu­­tióik iránt Tiszt. Superintendens uram minekutánna bizo­nyost tudni fog (mely végre is mindjárt szoros investigatiót tétet), hogy valamiképen sinistra informatiők ne történ-Földváry : Adalékok. 11. Ö

Next

/
Thumbnails
Contents