Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
ELŐSZÓ. A dunamelléki ev. ref. Egyházkerület egyházainak legnagyobb része a reformáció korából származik, s nincs köztük egy is, mely nem küzdött, tűrt és szenvedett, melynek tehát története ne volna. Hinnünk kell amazt, hiszen nincs e Superintendentiának oly pontja, melyet nagynevű reformátorok lába ne érintett, s hol lelkes ajka ne hirdette, terjesztette volna a megtisztított vallás igéit, apostoli buzgósággal s meglepó'leg gyors és fényes sikerrel. S tudjuk emezt, hiszen a türelmi parancs kiadatásáig leviharzott 250 év folyvást csak azon dolgozott, hogy minden, s még a legkisebb egyháznak is legyen története. Midőn azonban sorba vesszük egyházainkat, azt látjuk, hogy csak igen kis rész meri a reformáció koráig fölvinni eredetét, s hogy múltjuk eseményeit még a legnagyobb egyházak is csak parányi részben ismerik. A legtöbben végkép elfeledték származásukat, elfeledték a kiállott szenvedéseket és pedig nemcsak a legrégiebbeket, hanem a közel-koriakat is. Egyházkerületünkben a török kiűzetése s még inkább a Rákóci-féle szabadságharcot bevégző szatmári béke után vette kezdetét a rendszeres és általános vallási üldözés; ekkor vétettek el a templomok, űzettek el a prédikátorok. S vájjon hány egyház tud saját emlékezetéből számot adni arról, hogy kicsoda volt üldözött papja, s hogy az évtizedekig tartott nehéz nyomatást miként állotta ki, a folytonos kisértések közt miként maradt meg? Bizony nagyon kevés; pedig hogy a múltak emléke összegyűjtve, megőrizve legyen, még elég jókor hangzott illetékes ajakról a komolyan intő fölhívás: «emlékezzünk régiekről/» Szőnyi Virágh Mihály az 1757-ik évben Superintendenssé lévén, mindjárt a következő év január 1-én egy pásztori levelet bocsátott ki, melyben több hasznos dolog közt ezt rendeli: 15° „A Séniorok az eklézsiái kánonoknak tanítása szerint Nótáriusokat, Assessorokat, közönséges pecsétet és protokollumot tartsanak; a nevezetesebb dolgokat, a magános gyűléseknek aktáit és végzéseit a maguk protokollumaikba beírassák és a következő maradóknak megtartsák, ne seculum, quo
