Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
u lakosoknak kiűzetését s maga is bujdosóvá lett. Az elpusztított egyháznak emlékét nevén kívül úrasztali ezüst pohara lett volna még hivatva föntartani, de a melyet ajándékozója, Hajnal Mária, Dávid László özvegye hasztalan követelt vissza Veszprémi Istvántól, ki, miután a vajtai egyház megsemmisíttetett, Paxra ment prédikátornak s mert más községekbe elszéledt hívei három évi saláriumával adósak maradtak, az ezüstpoharat magával vitte és magánál tartotta. Hajnal Mária nem akarván a sz. végre ajándékozott és használt poharat profán használatra fordíttatni: előbb a Halason 1748. április 3-án ülésező Atyákhoz folyamodott közbenjárásért s midőn általuk célt nem ért, fiát, Dámány András baranyai Séniort bizta meg, hogy járjon utánna a pohárnak, szándéka leven azt a siklósi egyháznak, mint arra méltónak ajándékozni. Dámány András annálfogva kérte a Superintendenst, hogy Veszprémi Istvánt az 1750. április 8-án Dorogon tartandó Consessusra idézze meg a nála tartott pohárral együtt. A Superintendens teljesítő kérését s Veszprémi a nevezett helyen és napon megjelenvén, keservesen panaszolta az Atyák előtt, mily sokat szenvedett, mig a vajtai eklézsiácskában szolgált, s hogy három évi fizetése is odaveszvén, családjával együtt oly nagy szegénységre jutott, hogy már egyátalában nem volt képes lerongyollott felső ruháját vagy tógáját jobbal cserélni föl. És a nagy nyomorúság miatt kénytelen volt ezen poharat egy fejérvári kereskedőnek eladni, és annak árából szerezte a papi öltönyt, mely most rajta van. A Superintendens megindult szegény paptársa sorsán, ki különben is nem hiábavaló ember volt, s indítványozta, hogy Veszprémi adakozás útján költséggel segíttessék, melyen a kereskedőtől visszaválthassa a poharat. Az Atyák 15 ftot adtak össze s egyszersmind szegény paptársuk úti költségeit is megtérítették. Ezután nem sokára a tolnai traktus Séniora Sallai András levélben tudósítá a Superintendenst arról, hogy Veszprémi István iparkodott ugyan a poharat visszaváltani, de hasztalan fáradt, mert a kereskedő tovább adott már rajta.1 *2. Bonyhád. Róm. katholikus és ágost. hitv. németek által lakott mezőváros Tolnamegyében, mintegy harmadfélszáz ref. vallásé magyarsággal. Mint pusztát a Rákóczi-féle szabadságharc utáni időben kezdte az akkori földesuraság Kun Ferenc telepíttetni Szűcs András ref. szabadosa által ilyen conditióval, hogy fáradtságáért ő kegyelme exemptus leszen mindennemű uraságnak járandó censusból, ellenben tartozik azon igyekezni, hogy mentül jobb és több embereket szállíthasson, úgy, hogy száz gazHjTíegyen mentül előbb. Első lakosai ref. vaílású magyarok voltak s a számukra 1720. április 30-án Hidason kiadott szabadságlevél 8-dik pontja így hangzik: Superint. j.-könyv. I. k. 4ß3. 1.
