Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)

I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)

Vácra vezettetvén, ott a már tömlőében szenvedő társaikhoz zárattak s február 12-től mártius 19-ig ott sanyargattattak a jegyző és biró kivételével, kik öt napi elzáratás után szabadon lettek bocsátva. Hogy pedig az árván maradt s a plebánusnak egészen kiadott közlakosság is otthon mily durva és sokszoros bántalmazásokat volt kénytelen tűrni: a pesti Commissio elé nyújtott panasz lapokat elfoglaló terjedelmességgel sorolja elő s utoljára mégis azt mondja: „mind ezen szenvedéseket és gyötrelmeket, melyeket a szegény lakosoknak a plebánustól kellett egész idáig szenvedni, alig lenne idő mind elősorolni“.1 2

A nem csupán vallásuk szabad gyakorlatától megfosztott, de majdnem hihetetlen bosszantásoknak és szenvedéseknek hosszas időn át kitett ref. lakosok a megyénél kerestek oltalmat: de nem találtak; majd a pesti Commissió elé vitték ügyüket, de bajaik orvoslása helyett itt is csak a váci püspökség következő fagyos feleletével törölték ki szemeiket:

„Alsó-Némedi községben, mint püspöki birtokon, a katholikusok által épített templom teljes joggal s a Kardinál parancsából vétetett el a tévelygő hitüektől; azonban a lakosság botoztatása nélkül, kivéve egy vakmerőt, ki a templom ajtaira tett pecséteket Jetépni akarta és zenebonáskodva fenyegetőzött, s kire 0 Eminentiájának tisztje egy nádpálcácskával nehány könnyű ütést mért. Az sem tagadtatik, hogy a háborgó és engedetlen jobbágyok 0 Eminentiája parancsából börtönbe vettettek és ott atyailag, nem pedig — mint állíttatik — kegyetlenül megfenyíttettek. Épen így a plebánus Losonczi Dániel túlkapásai, a parasztok képtelen hazugságai kivételével sem tagadhatok, azonban méltó elégtétel adatott a Tisztelendő Consistorium által minden bántalmazottnak, és panaszolt plebánus is megjobbította magát, mint ezt a kölcsönös békés együttlakás bizonyítja. De nem is lehet föltenni, hogy Losonczi Dániel plebánus, ki kálvinistából lett katholikussá, hallgatóival, kiket atyailag szeretni tartozik, kegyetlenül bánt volna akkor, midőn őket épen az üdv útjára volt vezetendő. Továbbá az is említtetik a panaszok közt, hogy elvétetvén a kulcsok, a templomban levő minden egyházi szerek és eszközök az ajtón kidobáltattak, vagy pedig a becsesebbek világi és rkath. egyházi célokra fordíthattak. Egyátalában nem tudjuk elképzelni, hogy mik lehettek azok a becses!) tárgyak, miután — mint több más vizsgálat bizonyítja — egy asztalon, keresztelő edényen és czin-tálon kívül alig van más a kálvinista templomokban.“

1 Pesti Comm. j. könyve. I. kötet 151—157, 262, 286, 364, 390, 466. lap.

2 Pesti Comm. j. könyve II. kötet 1105. lap.