Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)

I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)

22

hirdetésére. Ő elfogadta a meghívást s elment a Ferdinand alatti Kassára, hogy a szent ügyért ott szenvedjen fogságot, melyet itt is aligha került volna el. Buda sem volt kedvező hely egy reformátor számára. A szerencsétlenség, mely a nemzetet érte, kétszeresen sujtá a protestánsokat. A darabokra tépett ország birtoka fölött két király versengett, s a két királyban ugyanannyi ellenséget nyert a megújított vallás. Podmaniczky István, a később protestánssá lett és megnősült nyitrai püspök alig tette föl (1526. nov. 11) Zápolya fejére szent István koronáját, ez már a következő január 21-én erősen megparancsolta, hogy a Luther-követők elfogassanak s javaiktól megúsztassanak. De az ugyancsak Podmaniczky által megkoronázott Ferdinánd sem akart hátrább maradni e tekintetben, minélfogva 1527. aug. 20-án, tehát azon napon, melyen megkoronáztatása végett Budára bevonult, egy terjedelmes rendeletet bocsátott ki onnét, melyben Luther, Kálvin, Zwingli és Oecolampadius és bármely más reformátoroknak bármi szin alatt követését, a rém. kath. egyháztól való legcsekélyebb eltérést a legkeményebben bűntetteim parancsolja. P. o. a mely barát vagy pap egyenruháját elvetné, pilises fején hajat növesztene, vagy épen megnősülne: fogsággal; a szenteket nem tisztelők fogsággal és száműzetéssel; Máriát nem tisztelők halállal s a hely, hol ez történnék, földig rontással; egyházilag föl nem szentelt egyén, ha szentségeket merne kiszolgáltatni: fejvesztés, vizbefojtás vagy megégetéssel büntetendők stb. Ezen parancsot a közelebbi tiz év alatti karácsony- és husvét-ünnepeken a szószékből minden papnak föl kellett a nép előtt olvasni.1

E véres szájú rendeletek az ország egyéb részeiben nagyon kevéssé, mondhatni semmit sem gátolták a reformáció terjedését s egyházak alakulását, mert a mohácsi vészt követő időkben az egész országban csak három s később (1536) csak két főpap, az esztergomi és váci lévén található, a papuralomnak a reformációra nehezedő karja egészen elzsibbadott; a két verseny-király pedig eszélyességből maga sem sürgette nagyon azoknak mindenütt és mindenben foganatosítását; sőt akarva-nemakarva ők maguk is a protestantismust segítették erőre, a mennyiben már kezdetben — pártjuk nevelése szempontjából — az egyházi javakat világiaknak adományozgaták, kik jobbára protestánsokká lévén, terjedelmes birtokaikon a megtisztított vallás terjesztői és védőivé lőnek.

Az Alsó-Dunamelléken azonban a reformációra kezdettől fogva hátrányos viszonyok maradtak tovább is az előbbi állapotban. A törvények és rendeletek fenyegetéseikkel foly-1 E rendelet egész terjedelmében olvasható: Raupach „Evangelisches Oesterreich“. Hamburg 1741. 60—68. 1.