Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
200 Történt pedig ez 1746 martius 13-án, a mikor „a tahi ekldézsiának prédikátora T. Bajomi György uram a Tts Ns Somogy vármegye Szolgabirája Rosty János által admoneáltatott, hogy kővetkező' vasárnapra a parochiából kirakodjon, mert másként kemény büntetését fogja elvenni. Azért az ekklézsia is T. Tanítójának magáról való gondviselésre levelet adott, nem remélvén mint pesti Commissio után kezdődött ekklézsia a felséges udvartól lehető vígasztaltatását.“ A szabad vallásgyakorlatától ily önkényüleg megfosztott tabi és bábonyi ekklézsia felsőbb helyen keresett orvoslást és oltalmat; jelesen sérelmeiknek a felséges Udvar előtt bemutatására választották maguknak Nztes Kermán József lutheránus valláson levő s ilyen dologra alkalmatos embert, ki is Isten dicsőségéhez való szeretetből ajánlotta magát, és egy kevés költséggel vette útját Tek. Kenessei István Consiliarius és Curátor űr felé Pápára, ki is ezen említett férfiút e dologban erősítette tanácsadásával, hogy mit tévő legyen és a felséges udvar körül is kiket keressen. Ki is Bécsben ezen felyül írt ekklézsiáknak siralmas Causájokat ezen Tek. Somogy megyének főispánja Patatsits gróf előtt repraesentálta, és azon úr mondotta legyen : „hogy nem úgy van, hanem csak a mi kegyelmes koronás királyné asszonyunk idejétől fogva való templomok iránt volna az ő nagysága parancsolata“. Melyet hogy valósággal confirmálhasson, ismét lejött és lóháton a sérelmes ekklézsiákat, mind az én inspectiómbelieket, mind a belső traktusbelieket maga lova hátán bejárta, és magához azoknak, miben való causájok legyen, megszállásuknak Documentomival pecsétes levelüket vette, és kevés pénzbeli segítségüket is kérte. Az egyházak 219 Rh. forintokkal bocsátották újra Bécsbe Kermán urat, ki azt 18 hetek alatt el is költötte szépen, de épen in vanum. (Dunam, egyházk. régi jkönyve II. köt. 306. lap.) *23. Csehi. Ma tisztán róm. kath. község a Balaton mellett.