Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)

I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)

160

mit tudott és másoktól megtudhatott, egy nagyon érdekes levélben közölte, melyet — minthogy sokszor történik rá, mint kútfö're, hivatkozás s nem is mindenek elö'tt ismeretes — érdemesnek tartok egész terjedelmében közölni.

„Tisztelendő s tudós Szilágyi B. István úrnak, a sárospataki híres iskola első rektorának, a Krisztusban nagyérdemű testvérnek.

Istenes foglalkozásidban és dicséretes törekvéseidben szerencsés és óhajtott sikert kívánok Istentől és a Jesus Krisztustól.

Tisztelendő férfi és a Krisztusban kedves atyámfia! Megértettük szent szándékodat és istenes kívánságodat; s hogy szent munkádban az isteni kegyelem kívánt végre jutni engedjen, lelkemből kívánom. Midőn ezen szándékodról bővebben gondolkodnám és magamban töprenkedném, s egyszersmind egyházainknak első reformátorairól elmélkedni kezdtem : nem tudom kibeszélni, minő csodálkozás fogta el lelkemet ama dolog fölött, hogy az egyházak akkori prédikátorai és más tekintetben is tudós férfiai a reformátió kezdetéről semmi emlékezetes dolgot nem jegyeztek föl s hagytak az utódokra. De mit mondok: ha netán jegyeztek is, az idők viszontagságai nem engedték, hogy azok hozzánkig eljussanak.

A mi engem illet — távol legyen tőlem minden hányavetiség — mindig óhajtottam bővebben is megtudni és ismerni, hogy kik voltak az első reformátorok ezen hánytvetett országban? de soha sem juthattam annak igaz ismeretére. 1617-ben két egész évet töltöttem mint iskola-rektor a laskói iskolában. Még abban az időben többen éltek a régiek közül, kik szemtanúi voltak a Sztárai Mihály által Alsó-Baranyában s a Dráva mindkét partján úgy a magyarok, mint a szlávok közt eszközölt reformátiónak. Az egyházak reformálásában pedig — mint nekem beszélték — főkép ezt a módszert követte : Midőn közönséges szónoklataiban hirdetni kezdé az evangéliomot, elsőben Dávid zsoltárait, melyek közül a kiválóbbakat szép átdolgozásban hazai nyelvre tette át s a melyeket mai nap is használunk az egyházukban, nagy buzgósággal és lelket megragadólag énekelte a nép előtt. Énekeivel annyira fölbuzdította a népet, mely azelőtt ilyest soha nem hallott, hogy a közel környékből mindenfelől s oly nagy számmal tódult hozzá, hogy alig lehetett hozzáférni. Minthogy pedig magas csengő hanggal volt megáldva s a zenéhez is értett, oly szépen és megnyerőleg énekelt, hogy kellemes zengedezésével egészen megigézte az embereket. Ekként az egész Hegyalján (igy nevezték a lakosok Baranyának azt a részét, a melyet átmetsz a Karassó folyó mellett elnyúló s Vörösmartnál a Dunát érintő hegy), hirte-