Takács J. Ince: Sabaria Franciscana. A szombathelyi ferencesek története - Acta Savariensia 14. (Szombathely, 1998)
BEVEZETŐ
géliumi szegénység és szentferenci megvalósításának társadalmiságán alapszik. Szent közösség, amelyben az egyén olyan ideális kommunizmus tagja, amely nem ismeri a pénzszerzés hatóerejét. Az egyes szerzetes mint kereső és dolgozó bizonyos érdektelenséggel szolgálja az emberek lelki javát. A franciskánus, de a közösségben élő egyéb szerzetes is, nem fizetésért dolgozik, mert fizetést nem vesz fel, egyházjogilag nem is vehet fel. Amit munkájáért kap a hívektől, azt át kell adnia a kolostor gondnokának. Vagyis őt anyagiak nem sarkalhatják a lelki munkára, hanem csak az Isten szeretetében gyökerező lelkek iránti buzgóság és a szent engedelmesség. Nem szerezhet egy darab ruhát, nem vehet egy könyvet. Amire szüksége van, azt bejelenti a házfőnöknek, aki megállapítja a szükség fönnállását és beszerezheti a közösség pénztárából. Nem kap fizetést sem a házfőnök, sem a provinciális, avagy a rendi hitszónok, tanár, plébános mint szerzetes. Mert kánonjogilag régi elv: amit a szerzetes keres, a kolostornak keresi. Ez anyagiaktól való függetlenség és érdektelenség képezi munkásságuk hatékonyságának alapját. Valljuk be: tökéletes kommunizmus csak ott volna lehetséges, ahol minden ember egy fajú, egy nemű, egy műveltségű, egy akaratú és érdekű, egy hajlandóságú. Emberileg megközelíthető formában elérhető ez a szerzetesi közösségben. Ennek ugyanis minden tagja letette a hármas szerzetesi és evangéliumi fogadalmat: a szegénységet, engedelmességet és tisztaságot. Ugyanazok a rendi szabályok és ugyanazok a rendi elöljárók vezetik és irányítják őket, és a kolostori klauzúra másneműeket kizár az oda belépéstől. A franciskánus rendben a szent demokratizmus uralkodik: aki ma elöljárói hivatalban vezető, hivatali idejének letelte után ismét egyszerű közösségi ember lesz, akár generálisnak, provinciálisnak, vagy gvárdiánnak (házfőnöknek) hívták is, hisz hivatalában is a rendi közösség fizetés nélküli szolgálata jutott osztályrészül. Ezeknek a maximáknak a szemmel tartásával tudjuk csak a ferencesek itteni hatszázados gazdag tevékenységét megérteni, és a kolostor mindenkori aktualitását megsejteni. Egyes régebbi és újabb irányzatos tudósok „az evangéliumot, a kereszténységet társadalmi mozgalomnak, társadalomépítési vagy szociálpolitikai programnak, gazdasági rendszert adó, helyeslő vagy elítélő ideológiának” tételezik fel. Az evangélium, a krisztusi hit azonban nem szociológiai, nem gazdasági, nem társadalmi, a legkevésbé pártprogram. A világhírű exegeta Rudolf Schnackenburg írja: „Aki a Hegyi Beszéd "világtól idegen", megalkuvás nélküli parancsait egy evilági új rend programjaként kívánja értelmezni, az tökéletesen félreérti azokat... Mert Jézus követeli, akarja magának az embernek forradalmasításait, hogy az eljövendő istenuralom részesévé lehessen.”8 Amint az egész római katolikus anyaszentegyház, úgy annak kebelében a ferencrend és minden kolostora a hegyi beszéd értelmében hirdeti a krisztusi igazságokat. Vagyis ők elsősorban a kegyelem magvetői minden tevékenységükkel a hívek és nem hívek között. 8 SCHNACKENBURG 1959; SZÖRÉNYI 1961 264. p. 15
