Horváth Tibor Antal: Szombathely a XV-XVIII. században - Acta Savariensia 8. (Szombathely, 1933)
12. A városi iskolázás
gondviselő, latinul administrator, évi 20 forint fizetéssel,64 és hogy helyre kell állítani 3.500 forintra az alapítványt,65 de ez még 1754-ben66 sem következett be. A kezelőnek kilátásba helyezték, hogy ha arra való fia lenne, azt veszik fel a fundatióba, ha nem volna, "eggyet javallna, ha alkalmatos leszen, bevétetődjék".67 így aztán az alapító szándékával szemben az alapítványt mindig a városi tanács egymással sógorság-komaságban álló családjainak, a legvagyonosabb polgár osztálynak gyermekei élvezték, úgy hogy végre a kezelő indítványára ki kellett mondani, hogy "az Deákok tanításában valamely absus ne legyen" - mert bizony volt - "ennek utána az ifjak közűi, kiket a Város tanétat, senki edgy iskolában két esztendeig ne maradgyon meg, ha marad, az Város nem fogja tanétatni".68 Vagyis ismétlőt nem taníttat a város. A század második felében az alapítvány élvezői évi 2 forint 50 dénár taxát fizetnek az alap javára.69 Kit küldjenek gimnáziumba - mert a Birhám alapítvány arra szólt - az alap kezelője ajánlott,70 de a városi tanács határozott, melynek ilyen gyűlésén - mert máskor nem - megjelent a plébános is.71 Néha a kőszegi jezsuita rektor is protegált, mert a szombathelyi tanulók a kőszegi gimnáziumba szoktak járni.72 Nem sokkal Birhám alapítványa után, a város másik nagy fia, Kazó belgrádi címzetes püspök is hasonló gondolatra jutott. Végrendeletében - 1713-ban - házát a szombathelyi plébániára hagyta azzal a kikötéssel, hogy ha az nem viselné gondját, elhanyagolná, a káptalanra szálljon, ha az se törődnék vele, legyen a városé. Az adja el, és "árát fordítsa olyan szombathelyi születésű fiúk taníttatására, akik tanulmányaikat se megkezdeni, se folytatni nem volnának képesek anyagi eszközök hiánya és szüleik szegénysége folytán".73 Ez a ház azonban, a mai plébánia egykoron egy egyemeletes épülete - ma is az első örökös kezén van. 1712-ben Szily György 100 forintos alapítványt tett, melynek kamatjait a tanulók fogják élvezni, de ennek fejében minden szombaton "a Szent Háromságnál és Boldog Asszonyrul való Litániák az Oskolabely Diákok által sub accensis Candelis... elmondattassanak".74 A XVIII. század első felében már a város maga választja mesterét. 1738. febr. 26-án elhatározta a város, hogy mivel Pruszkay István iskolamester már néhány ízben publice admoneáltatott, hogy a gyermekek tanítására olyan 64 1711. okt 14. SZV. Prot 1707/12. 191.; Az alapítványkezelő 1749-ben is 20 irtot kapott. SZV. Prot. 1749/55. 13.; 1758-ban ezt a fizetést megszüntették. SZV. Prot 1755/65. 160. 65 1711. okt 14. SZV. Prot. 1707/12. 191. 66 SZV. For. Acta fundationis Birhám n. 1. 67 SZV. Prot. 1707/12.191.(1711). 68 1729. SZV. Prot 1726/36 .120. 69 1765. SZV. Prot. 1765/68. 45. 70 1707. SZV. Prot. 1707/12. 191. 71 Pl. 1720. nov. 13., 1755. okt 1., 1757. okt. 15., 1759. okt. 6., stb. SZV. Prot * A tanács a kőszegi P. rektor ajánlatára elfogadott 2 tanulót a Birhám alap terhére. SZV. Prot 1749/55. 13. 1713. ápr. 14. Kazó végrendeletében. 2. paragrafus, "...pretium converteret pro institutione filiorum Sabariensium, qui sua studia Scholastica nec inchoare, sed neque continuare possunt ob inopiam mediorum et paupertatem parentum". VKH. Test f. 8. n. 37. (Átirata: VKH. Prot. 1721. n. 123.) 1712. máj. 15. VKH. Prot. 1712. n. 1. (A végrendeletet máj. 26. írta alá Szily.) 327