Géfin Gyula: A romkert feltárása (1938-1943) - Acta Savariensia 6. (Szombathely, 1992)

A szemináriumi és püspöki kerti ásatások története (Géfin Gyula)

A kőművesek most az apszis falának déli (illetve délkeleti) sarkát falazzák. Az a legszomorúbb, hogy a Tanár úr távozása óta már ketten is (Gruber mérnök úr és a mérnöki hivatalból az a bácsika) méricskélték a most falazásra kerülő részt, de Gruber is csak zsineggel és karókkal és nem műszerekkel, s a végén mégis csak nekem kellett kimérnem és kicölöpöznöm a kőművesekkel. Két és fél napot veszítettem ezzel a mozaiknál. Viszont én is kénytelen voltam a legprimitívebb eszközökkel megoldani ezt. Itt még azt kell megjegyeznem, hogy a délkeleti falkiszögelés részben ráesik a középkori várfalra. Kérek utasítást, hogy 7 ráépítsük-e? A középkori falrész is újonnan felrakott ezen a részen. Az apszis kerek falának belső részén levő félköralakú falcsonkot már bemérték; már be is temettük. Alább a püspökkerti rajz római kaputorony (1954-ben javítom: cella trichora?) ásatásáról adok egy kis vázlatot. g (A cella trichora kiásott részének rajza.) A méretek természetesen nem pontosak, csak tájékozódás szempontjából jegyeztem fel. (Kivéve a falakat, ahol megközelítőleg pontosak.) A torony (?) nyugati falánál ásott árokban utcakövek nyomai nem mutatkoznak. Az északi falánál mutatkozó utcarészlet nagyobb fele (5,20 m) fentihez hasonló felépítésű út, míg a kisebb (illetve egyelőre csak kis részben feltárt rész 3,40 m), szépen egymás mellé rakott sima kövekből felépített egyenes útrész. (Ez egy kissé mélyebben fekszik az előbbinél.) A toronyfal melletti útkövek, a toronyfal mellett mindenütt kissé ferdén dőlnek neki a torony eddig feltárt északi fal alapjának. Egyelőre más nem került elő. Igyekezni fogok a mozaikot a lehető leggyorsabb ütemben csinálni. (Bár már annyira kimerített, hogy még éjjel álmomban is csinálom.) Kérek mielőbbi további utasításokat. Elnézést kérek a ronda írásért, de igen fáradt és kimerült vagyok. A leírás nyilvánvalóan téves: a bazilika falához képest természetesen a későbbi falak lettek szuperpozícióban restaurálva, ahogy ezt a Járdányi Paulovics István Romkert jelenlegi állapota is mutatja. 8 Az említett rajzot egyik kéziratban sem találtuk meg. 51

Next

/
Thumbnails
Contents