Géfin Gyula: A romkert feltárása (1938-1943) - Acta Savariensia 6. (Szombathely, 1992)

A szemináriumi és püspöki kerti ásatások története (Géfin Gyula)

pereméhez fektetett érintővel mérve 5,30 m-re megszakad. Ezen a helyen 5,50 m-re mentünk le, törmeléknél egyebet azonban nem találtunk. Tekintve a nagy mélységet, az apszis vonalában addig ásunk, míg a felszíntől 1 m mélységig terjedő termőtalajt el nem hordjuk. Ez holnap befejeződik (1938. március 2.). A keleti falnál, az északi fal belső szélétől mérve dél felé 4 m-en keresztül lépcsőzetesen emelkedik a fal, majd folytatódik a kerti út déli oldalán is, és az északi faltól 23 m-re megszakad. De ettől 1,50 m­­re 4,50 m mélyen egy kelet-nyugati irányú fal alapajaira bukkantunk, amelyet nyomon követtünk (Lehetséges, hogy a szeminárium kertjének délnyugati sarkában előkerülő fal egyikével fog találkozni, s így a bazilika előtti épülethez tar­toznék.). Közben elhordtuk a bazilika területén felhalmozott földtömeget, s holnapra az 1 m-es termőföld leszedését is megkezdjük. A feltételezett narthexre két kutatóárkot húzattam, de eddig még nincs eredmény. A hintánál a bazilika felé tartó fal a felszín alatt 40 cm-re került elő, s 1,80 m-re megszakad. Szélessége 44 cm. A déli kutatóárokban későrómai durva kerámián kívül egyéb nem került elő. 1938. március 2. Szerda. Március 2-án Nagy Tibor jelenti Paulovics professzornak: A mai nap (1938. március 2.) negyven emberrel folytattuk a munkát. A keleti kutatóárokban a hypocaustum külső peremétől dél felé mérve 4,50 m távolságra 3,80 m-re a felszín alatt egy 80 cm széles habarcsba rakott téglából és csatári kőből épített fal végződésére bukkantunk, amely úgy látszik, kelet felé halad. Nyomon követjük. A narthex keresésére húzott kutatóárokban 1,80 m mélységben egyszerű, simított padlózat került elő, egyező azzal, amely a hypocaustum felett, a kisebbik apszis belső ívében s a kert délkeleti sarkában jött napvilágra. A keleti, kívülről is festett falnál kezdődik a hypocaustumtól mérve 10.50 m-re, és dél felé, a kerti úton is átnyúlik. A hintánál húzott kutatóárokban falazat még nem került elő. Folytattuk az 1 m-es termőföld lehordását is. A hinta déli 26

Next

/
Thumbnails
Contents