Paulovics István: A szombathelyi Szent Márton-egyháznak savariai Szent Márton születéshelyének rómaikori eredete - Acta Savariensia 4. (Szombathely, 1944)

antik eredetét, antik alapon való emelkedését az eddig íelhozottakon felül az is alátámaszthatja, hogy ez a „felmenőfal-vastagság" megfelel az általunk kiásott 95 cm „alapfalvastagságnak!“ Az ásatásnál ugyanis láttuk, hogy a Szent Márton-kápolna szint feletti fala az alapfal síkjától kissé beljebb esik, tehát vékonyodik.

Számolnunk kell azonban még más, nem vitatható tényekkel is. Az előkelő római város szíve, központja messze van innen, A pogány kultusz-centrum, a tündöklő capitoliumi nagy templom, majd a IV. század elején keletkező keresztény püspöki régió (a maradványaiban feltárt gyönyörű basilicá\al, cella trichorával, consignatoriumma1, stb.-vel) mind a központban vannak. Igaz, hogy az V. század közepén minde'z rombadől. Az új hitélet aligha e romokon indulhatott meg először, legalább is a keresztény magyarság idejében nem ott folytatódhatott, hanem a központtól, a középkori elszigetelt vártól távolabbi, szinte a városon kívüli, tényleg minden városfaltól messze künnfekvő Szent Mártonban. A XVII. századig ugyanis Szent Márton a szombathelyi plébánia és az oktatás, iskola (!) egyetlen helye.21 Ez csak úgy érthető, hogy az ott emelt egyházzal a nagy szent születési helyének tudata mindennél nagyobb súllyal esett latba az egyházi és kulturális közösségnek ezen kegyeleti helyen történt természetes, magától értetődő és adódó kivirágzásánál. Mint kegyhelyen kiváltságos búcsúk fűződtek itt Szent Márton tiszteletéhez. Ezt a hagyományt őrzi (valószínűleg századról-századra való megújítással) az a felírat is, amely újabbkori festéssel a Szent Márton-kápolna bejárati ívén, mintegy arcus triumphalisán ma is olvasható: HIC NATUS EST S. MARTINUS.

Tudjuk, hogy a hazájába visszatérő MartinUs Savariá-21 P. Szalay, i. m. 156.

27