Paulovics István: A szombathelyi Szent Márton-egyháznak savariai Szent Márton születéshelyének rómaikori eredete - Acta Savariensia 4. (Szombathely, 1944)

nagyobb és legsimább kődarabokból erős habarccsal gondosan falazták, belül pedig a kisebb köveket téglatöredékekkel vegyesen rétegesen rakták habarcsba. A falat 1 m magasan bontottuk ki (6. kép), a leásott 175 cm mélységnél azonban még tovább megy lefelé. Alapját s az érintetlen anyaföldet a kápolna-fal veszélyeztetése s az ugyancsak közeli vékony kriptafalak beomlásának veszélye miatt nem kereshettük meg.

A próbaásatás így is döntő feleletet adott kérdésünkre. Részben közvetlen összefüggéssel (különösen a kiásott fal felső rétegeinél) Kelet, tehát a templom tornya felé pontosan derékszögben egy másik fal csatlakozik hozzá, amely —• miként az 5. képen látható — a későbbi kápolnafal alapját alkotja. Kissé kiáll az alól. A másik oldalon, Nyugat felé ily kapcsolat nem állapítható meg. A kápolnafal ezen részen meg is roggyant, sülyedt, míg ott, ahol a jobb ókori alapozáson áll, nem mozdult: a téglasorok ma is vízszintes egyenesben maradtak. Azonban a nyugati rész alapozása is a római fallal azonos anyagból történt; az az érzésünk ugyanis, hogy a korai, középkori ráépítés (mikor az eredeti római ház egyik helyiségéből átalakított kápolna-féle tönkre mehetett) ugyancsak a római épület terméskő-anyagának felhasználásával történt. Nem tartjuk azonban kizártnak azt sem, hogy ezen fal is részben még római eredetű, amit a belsőbb részek vizsgálata igazolhatna. Mikor a felszín feletti falsík idővel romladozott, téglával javították, foltozták ki azt. Ezért találunk nagy számban „újabbkori“ téglát a felsőbb falborításban. Ez a renoválás akár a XVII. századi újjáépítés eredménye is lehet. A meglelt római fal felső szintje lehetett az újabb korig a terepszint.

A megmaradt kétségtelenül ókori falrészletek egy sarkot alkotnak: terem vagy szoba sarkát, amelynek megfelelője, tehát egy ma is zárt négyszög a kápolna alatt van,

14