Ugrai János (szerk.): Az utolsó szögig. A Sárospataki Református Kollégium gazdálkodásának átvilágítása 1815-ből - Acta Patakina 22. (2009)

A Nagy Deputatio jegyzőkönyve

senior eltiltatott, valamint a tisztartó is a Kakashomokon lévő kukuricaföldeknek használásától, mégis szóval úgy jelentetik, hogy mindketten bevetették önnön hasznokra azokat. Szükségesnek véli ehhez képest a deputatio, hogy a szántóra maga tett költség egyiknek úgy, mint a másiknak kifizetődvén, a ha­szon a collegium részére fordíttasson. b. , A Nagy Király, s ehhez csatolt Szúnyog Baranya szőlő tűrhető állapotba lenni találtatott, még jobba helyheztettethetik pedig, ha a széleken imitt-amott kitisztíttatik. Két vagy 3 kőgútakkal a földje erősítte- tik. A Kis Király pedig igen elaljasodott állapotba találtatott, mivel annak felső részén a tövek nagy dara­bon kiszáradtanak, a perje és más ártalmas gazok is rajta erőt vettenek, melyre való nézve azoknak kitisz­títása, s az egész szőlőnek jobb gonddal való míveltetése szükségesnek találtatott. Ajánltatik ezeknek teljesítése azoknak, kiket e dolog közelébbről illet. c. , Az újhelyi hegyen lévő- Fekete Szőlő nagyságára nézve ugyan száz hordó bort is megteremhetne, de ennek csak mintegy fele része használtathatik, és ez most mind fájára, mind termésére nézve tűrhető állapotba lenni találtatott, de fele részének sem fája, sem gyümölcse nincsen, sőt abban sok helyen a tövek is vakon maradtak, s kifakadásokhoz kevés reménység vagyon. A tetején pedig még 20 ölnyi kiirtatatlan. A víz árka is tövissel, gazzal elnyomattatva lévén, hacsak két-két schuknyi mélységre s szélességre ki nem ásattatik, az egész szőlőnek a vad víz veszedelmére lehet. A napnyugoti oldalon is a károsodás nevekedik, mivel a szomszéd a földet a magáéra vonatja. A következő rector becsültesse az alsó szomszédra az általa okozott kárt, a tetején lévő nagy gazt pedig és a vízárkokat szüret után tisztíttassa ki, s a szőlő helyrehozatására minden módok követtessenek el.- Az Esztáva szőlőnek fele része jó állapotban vagyon, fele részébe pedig a tetején a tövek kiszáradtak. Ennek mostani birtokosa nemzetes Tót Gábor úr a szőlőtől darab időtől fogva esztendőnként csak egy- egy átalag bort fizet, de valamint az árenda eredetét, úgy a szőlő mesgyéjét is ki nem tapogathatták a kiküldöttek. A róla szóló leveleket keresse ki az oskolai szék, hogy megtudathasson, micsoda fundamentumon bírattatik általunk. d. , Az erdő bényei szőlőknek, nevezetesen:- A Mogyorós. Ennek alja meglehetős állapotba lenni találtatott, a közepi és teteje parlagosodásodáshoz közel vagyon, a két oldalán is tövissel és gazzal annyira benyőttek, hogy már közte sok tövek vágynak, a karókba nagy fogyatkozása van, a túrószacskó formán lemenő alja gazzal elboríttatott, mely, ha ki nem tisztíttatik, a szomszédok által meg fog kicsinyíttetni. Az alja adattasson ki valamely szegény embernek, ki azt kiirtván, 5 vagy 6 esztendőkig használ­hassa. A szőlő helyrehozatására nézve is minden módok követtessenek el.- A Messzelátó, mintegy 13 kapásnyi szőlő igen puszta, s az elparlagosodáshoz igen közel lévő állapotba találtatott. Minden módon lehető javítása ajánltatik.- A Bentsik nevű, mintegy 50 kapásnyi az alja középszerű állapotba találtatott, a két oldalai igen gazo­soknak, a tetején pedig mintegy 3 árok igen pusztának találtatott. Ha a gaz két oldalairól kitisztíttatna, mely 50 Rftokkal véghezvitettethetne, azon helyen négy-öt hordó bor is megteremhetne. A 2 oldalai a gazoktól tisztíttassanak ki, helyrehozatására nézve minden egyéb módok is követ­tessenek el.- Az Omlás, mintegy 36 kapásnyi szőlő közép állapotba lenni találtatott. Az egy oldalán lévő gaznak kiir­tása a szőlő alján lévő földnek szekeren a szőlő tetejére leendő felhordatása, s ekként annak megföldelte- tése javalltatik. Helybenhagyatik ezen vélekedés, s teljesítése ajánltatik.- A Lapos vagy Fenek szőlő, mintegy 30 kapásnyi közép állapotba találtatott, csakhogy a mellyékároknak a gaztól való kitisztíttatása szükségesnek ítéltetett. A tetején a víz leszivárgására árok ásattasson, a perje belőle kitisztíttasson.- A Fejér föld nevű 25 kapásnyi a középszerűségnél alábbvaló állapotban találtatott. Minden módakon kövéríttessen és homlíttasson. 19

Next

/
Thumbnails
Contents