Ugrai János (szerk.): Az utolsó szögig. A Sárospataki Református Kollégium gazdálkodásának átvilágítása 1815-ből - Acta Patakina 22. (2009)

A Nagy Deputatio jegyzőkönyve

Mely borokból, ha az úgynevezett másodlás a collegium korcsmáján elmérettetne is, de a java, amint és amikor a tisztelt közönségünk teljes bizodalmára méltó uraságoknak legalkalmatosabbnak tet­szene, akkor adódna el. És ha abból a munkára szükséges költség kiadódna is, de a haszonról, mely a collegium nagyobb virágzásra lehető emeltetésére célozna, senki hírek nélkül ne dispensálhatna. Szabad­ságokban állván, amikor jónak látszik, a termésnek szüretkor való eladása is. 29. Nyilván kitetszvén a régibb jegyzőkönyvekből a korcsma, mely sok hasznot hajthatna collegiumunknak jó felvigyázás mellett. Hasonlóképpen jónak vélné a deputatio tekintetes Kazintzy István urat arra is megkérni, hogy ennek hajdani virágzását ismét visszahozni teljes erővel igyekezzen. Nevezetesen mivel a szilvapálinká­ból, ha idejébe beszereztetik, igen szép haszon háramolhatna. Jó volna, ha ennek készíttetéséről neveze­tes, azonba collegiumunk eránt is buzgó indulattal viseltető tekintetes Darvas Gábor úrral egyetértvén, mikor az legnagyobb bőségébe lészen, akkor szereztetne meg tőle két-három esztendőre való provisio. A borok közül pedig legelőször a congestumokat méretné ki tőle, megszabatandó legalkalmato- sabb áron. És mivel a deputatio fundamentum nélkül valónak találja némelyeknek azon állítását, hogy a hegyaljai embereknek az anschlagos boroktól való esméretes idegensége szállította alá korcsmánknak becsit, s azt inkább a hibásan tett anschlágolásban gondolja lenni, jónak látszana, hogy a korcsmára ki­adandó borok mindjárt Gyertyaszentelő Boldogasszony napja körül lehúzattatnának, s azon túl a pincébe avégre készítendő különös nagy hordókba tartattatnának, s onnan vitettetnének ki a korcsmába. 9-dik Julii tartattatott a deputatio, nevekedvén méltóságos consiliarius és ordinarius viceispány Szemere István, tek. Báji Patay István és Bernáthfalvi Bernáth János urakkal. 30. A collegium állandó jövedelem kútfejeinek sorában elölfordulván, hogy az e. bényei korcsma és rét csak 85 Rforintokért volnának kiadva arendába. Jónak vélné a deputatio, hogy ott helyben előre való publicatio mellett kótyavetyére bocsáttatván a többet ígérőnek, 3 esztendőkre kiadattatna. 31. A Papsor arendája is igen kevésnek találtatott ugyan. De mivel úgy tudósíttatott a deputatio, hogy ennek arendáját feljebb emelni a taxásokkal tett régibb kötés miatt nehezen lehetne, a régi állapatjában meghagyni jobbnak látja. 32. A malomkőbánya, mint a collegium rendes jövedelmeinek különös ága, a kiküldöttek által megvisgáltatván, felőle oly tudósítást vettünk, hogyha az a malomkőportól kitisztíttatna, mely 100 forin­tok által véghezvitetődhetne, ha 2 legények jó felvigyázás alatt abba dolgoznának, ha a szerszámok, úgy­mint a több bányászgazdáké, elzárva tartatnának, a reájok teendő költség nem kis haszonnal visszatérít­tethetne, kivált mikor az életnek jó ára vagyon. De most minden erőlködés által csak azt sem tapogathat­ták ki küldötteink, hány követ vágott légyen ki a legény, és mit adott az idén? Mely az ő hűségtelenségé- nek, s a reávigyázni tartozók aluszékonyságának elég világos próbája. Annyival is inkább, mert már a múlt senioralis számvétel alkalmatosságával tett jegyzéseknek 43-dik pontjából nyilván kisül, hogy a bánya jövedelmei hibásan adattatnak a senior kezébe, és hogy ebbe a bányász utolérettetvén, a kiment professor urak által meg is büntettetett. Helybenhagyatik a kiment tagoknak azon vélekedése, hogy a bánya a collegium pénzin mennél lehet jobban kitisztíttatván, azontúl a rectornak és gazdának felvigyázása alatt lehető legjobb módon administraltasson. Mivel pedig erre nézve még most is oly fedél alatt lappanganának némely dolgok, melyet a deputatio róla le nem vonhatott, más kiküldendő követséget látna szükségesnek, mely minden környülál- lásoknak legnagyobb pontossággal végére járván, azokat jövő Pál napkor a senioralis számvevőszék elei­be terjesztené. Mely végre tekintetes vizecurator Fekete Miklós és Bányay Jósef urak projectáltatnak. 33. Felolvastatott a collegium rétjein 1810-dik esztendőtől fogva termett szénáját megmutató tabella. Melynek alkalmatosságával: Szükségesnek ítéltetett a főtisztelendő superintendentiának azeránt való megkérettetése, hogy az úgynevezett Porhajas rétnek megvételére azokat, akiket illik, újra emlékeztetni méltóztasson. Valamint a gazdának is, kinek tisztei közé tartozik a szénakészíttetés, azeránt való gyakori megintése, hogy a széná­val számadás terhe alatt mindenkor a legnagyobb takarékossággal sáfárkodjon. Nevezetesen, hogy a jóltévőknek adattatni szokott ajándékszénának színe alatt, mint eddig gyakran megtörtént, tetemes visz- szaélések ne történjenek, jónak vélné a deputatio, hogy evégre előrerakasson külön a gazda 15 vagy 20 szeker szénát, azt portióztassa fel, s a rector úr írásban kiadott assignatiója mellett vagy ingyen, vagy pénzért — amint t.i. az assignatióba fog meghatároztatni — adja által a kinevezetteknek, vegyen tőlök recognitiót és azt a számadás alkalmatosságával mutassa bé. 21

Next

/
Thumbnails
Contents