Dienes Dénes (szerk.): Zempléni vizitációk 1629-1671. Miskolci Csulyak István zempléni esperes és hivatali utódainak feljegyzései - Acta Patakina 21. (2008)
Szentpéteri János (1669-1672) egyházlátogatási jegyzőkönyvei
Az 1670. évi egyházlátogatás házban lévő asztal, fogas, almárium Visolyi uram költségével építtettek volna, melyeket a parochiában detineáltak, s ezeken kívül a két ajtón lévő pléhek. Errül így végeztünk, hogy valamik megbizonyosodnak, hogy Visolyi uram maga költségével csináltatta, azokat csak elvigyék. Mely felül megírt egyet-másokat nem akarván a parochia pusztulásával a parochiából kivinni, megbecsültük közönséges akaratból négy forintra, azaz R. 4. Melyet a Terebesi bírák tartoznak az Ecclesia pénzéből megadni a Visolyi uram maradékinak. Visitatio Ecclesiae Mighleciensis celebrata anno 1670. die 25. Januarii. Minister Ecclesiae Thomas Csethneki. Rector Nathanael Obtinai [így!]. Aedilis egregius Michael Bátska. Item providus Stephanus Szabó. Judex Johannes Nagy. A hallgatókat jó lelkiismeretek szerint serio examinálván a ministernek tanítása és egyéb hivatalja szerint való dolgaiban magaviselése felől. Errül úgy fateáinak, hogy ők semmi fogyatkozást praedicatorokban nem observáltak. A mester felől is hasonlóképpen testálnak. A ministert viszont az auditorok felől examinálván, azok is az Úr tiszteletiben való szorgalmatosságokrul commendáltatnak. Interim panaszolkodik a minister, hogy Kathalin Péterék, amely pusztát Szuhai Jánostul vötték, attul a helytül való parochiális proventust subtrahálják, melytül ezelőtt fizettek. Ismét Katalin Péter és Katalin Balás nevű nemes emberek vádoltattak, hogy valami lúra nem igazán taltak [így!] volna esküdni többekkel együtt, mely do- logrul a több conjurátorok Ecclesiát is követtek volna, csak ük subtrahálják1« magokat, principálisok lévén a dologban. Melyrül admoneáltattak, hogy Ecclesiát kövessenek, egyébiránt excommunicáltatnak. Ezek a megírt személyek ugyan a visitatioi alkalmatossággal az repraesentativa Ecclesiát reconciliálták, s absolváltattanak. Visitatio Ecclesiae Pelejteiensis celebrata anno Domini 1670. die 26. Januarii. Elsőben is az auditorok examináltatván jó lelkiismeretek szerint a praedicator- nak, ki Regeci Gergely, tisztiben való magaviselése felől. Rector Michael Ladmaci. Judex Joannes Iskra. Aedilis Nobilis Georgius Kovács. Alter Stephanus Bozók. A praedicator ellen az auditoroknak semmi panaszok nem volt, sőt tisztiben való híven eljárásárul sincere commendáltatott. A mester felől is jó commendátiot tesznek. A minister s a scholamester is examináltatván az auditorok felől. Az sem panaszolkodik egyébrül, hanem egy Szabó Péter nevű nemes ember felől, hogy az Úr vacsorájával ritkán él. Meghagyatott, hogy megintsék. A proventusnak beszolgáltatása felől is panaszlott, hogy némelyek megosztozván egymással, nem akaiják úgy a fizetést praestálni, amint megvagyon a matri- culában írva. Deliberatum: Megfizessenek, mert büntetésben esnek. 44 44 ...kivonják 381