Nagy Júlia (szerk.): "Mennyei parnasszus" Sárospataki diákok halottbúcsúztató versei - Acta Patakina 16. (2004)
Versek
Es ezt a' szót: meg halsz: éltére festetted. Igen eröss szó ez, nehéz ezt hallani Oh rettenetes szó! irtódzom mondani Ki is tudna erről őrömmel szollani Melly a' Lélek várát le szokta ontani. Sok fejeket ereszt könyöklő kezekre Sok komor szemeket6 hányat az Egekre Oh szomorú hangú szó, melly mindenekre Ki terjettz 's támasztasz a' nagy Istenekre! Zugolodo szókra fakasztaszsz sokakat Boszszús beszédekre', nyittz sok ajakakat Reszkettetz sok szivet 's tántorittz lábakat Gyászban őltőztetel sok tsendes házakat. *** Forditom beszédem már e' kis plántára7 Kit férge meg rága. 's fektete hátára Én sem, de még ő sem vélte, hogy számára Ma sir készíttetnék, 's el hagyná a' pára. Ama rettentő szó; Ő rá is tartozott Ő reá örömöt, vérire gyászt hozott. El felejthetetlen bánatot okozott Boldog már; mert Lelke, az hol van, vigad ott. Ezen meg ne indúlly, hiv Annya szivedben. Ne follyon a' könyved árja kebeledben Ne langollyon a' bú, meg sebhett Lelkedben Nem te tolled függött, míg légyen kezedben. Zöldellő virág volt, már korová vála Tudom, hogy sérteget nem remélt halála Kertben nőtt eddig is, már szebre talála Kit Isten, a' maga kertében plántála. Felejtsd el kedvellett nyájjaskodásait Költsön adott gyenge szájának tsókjait Meg ölelne most is ha birná karjait. Általam igy kezdi utolsó szavait: Az Egek nézzenek élted folyására Ne akadj szerentse ugró játékára Épűllyőn, vidullyon, Lelked beteg vára Meszsze ki terjedjen napjaid határa. Reménykedik, tedd le gyászos bánátidat El múlt ö, volt már nints, de szép magzatidat Lathatod, 's enyhithedd bús gondolatidat Él a' báttyaiban, szűntesd kinyaidat. Mind Attya mind Annya voltál Lajosodnak Miolta szivétől el estél párodnak 6 sze'meket - értelem szerint javítva 7 a kéziratban is aláhúzva 61
