Nagy Júlia (szerk.): "Mennyei parnasszus" Sárospataki diákok halottbúcsúztató versei - Acta Patakina 16. (2004)
Versek
Zsamay Lajos 199. Halotti Versek, mellyek irattattak 1817dik esztendőben Markotányy Janos Syntaxist tanuló ifjú halala alkalmatosságával. Minden Múlandóság! minden a végére Siet. Siet a' nap nyugovó hellyére. Siet ez az élet azon edj órára, A' mellyen el tűnik mint valamely pára. A' minek kezdette volt az valahára. Minden el-jutott és az halál horgára Ra akadt, melly semmit senki személlyével Nem gondol, Ifjak Venek idejével. Mind Pallas mind Mársnak számos seregeit Le-vagja, reajok mérvén fegyvereit. Ream is rám mérte a ki kebeléből Az ártatlanságnak 's tsak tiszta tejéből Ittam, most leptem ki, mostan Minervának Lettem Tanitványa, Társa a Músanak. *** Borzadás! most élni, majd a temetőnek Gyász hantjai alatt örök senyvedőnek Lenni, hat az élet azért lett kedvessé? Hogy minden minuta tetessen mérgessé Az halai általa avagy nem eleget Tett a Kristus?1 hogy a Keresztfán reteget Éretted kisvilag; tehat ez az ara Hogy az halál alá Törvényének zára Holott szüntelenül tartó halgatásban Senyvedünk örökre leszünk rothadasban. Ah nem! nem úgy. hova ragadtz kebzeletem Szükség hogy az halál légyen melly életem Meg adja, a midőn el jön az az óra Mellyben szemeimet a menyei szóra 1 K<ir>ristus - felülírással javítva 345
