Nagy Júlia (szerk.): "Mennyei parnasszus" Sárospataki diákok halottbúcsúztató versei - Acta Patakina 16. (2004)
Bevezető
bemutatja a szerző a megholtat a gyászolók előtt. Nem hiányozhat a haza, a kor, a nem, a tettek, a tisztségek, a halálnem és a jóérzésű emberek fájdalmának leírása, s mindaz, ami a gyászolóknak vigaszt nyújthat. A második tartalmi egységben ki lehet kelni Proserpina, Dis vagy a Párkák ellen, akik elragadják a legjobbakat, sőt, szóvá lehet tenni, hogy aki a földet és az emberi nemet kormányozza, most nagyon kegyetlen volt, mivel nem sajnálta a haza büszkeségét az alvilág árnyainak adni. Végül harmadik tartalmi egységként érdemes megszólítani a sírt vagy a koporsót, amely a lélektől megfosztott testet tartja zárva, vagy az iskolát, birtokot, hazát, amely elveszítette hű emberét, s ha egyházi személyiség volt vagy kegyes életet élt, érdemes megszólítani a vallást is. Mivel a halottbúcsúztató vers elmondása az egyházi temetési szertartás része volt, a műfaj annyiban módosult kötelező érvénnyel a 17-18. század folyamán, hogy vallási vigaszt is kellett nyújtani a gyászolóknak. A kézirategyüttes verseinek mintegy fele ilyen szerkezeti felépítettségű, a címekben műfajmegjelölésként "halotti versek" vagy "epitáfium" áll. Ezek a munkák kevésbé irodalmi, mint inkább nyelvtörténeti, illetve kultúrtörténeti szempontból jelentősek. Poétikai, műfajtörténeti szempontból sokkal jelentősebbek azok a versek, amelyek nem a sablon alapján készültek. A 18. század végének versírói ugyanis a halottbúcsúztató vers fogalmát kitágították, a címek műfajmegjelölései szerint mintegy harminc, mára szinte ismeretlen műfajban születtek versek, a sablontól való formai eltérések száma pedig még ennél is jóval nagyobb. A kéziratba számos olyan költemény került be, amely nem szóbeli előadásra született. Ezek közül Kilián István hívta fel a figyelmet a kötet képverseire.14 Képverskötetében a legmutatósabb verseket közölte is, több - első ránézésre kevésbé látványos - alkotást azonban kihagyott. A Threnodion philomelixma című, Szabó Dávid által Szathmári Paksi Sámuel halálára írott latin versben például az öt soros strófák első négy sorának első szavaiból adódik ki az ötödik sor, más összefüggésben, más jelentéssel, mint az az előző sorokból látszik.15 Szintén Szathmári Paksi halálára született a kötet 5. verse. Öt oszlopban állnak itt a szavak egymás mellett, érdekessége, hogy mind vízszintesen, mind függőlegesen olvasva értelmes a szöveg, illetve hogy minden egyes oszlopban akrosztichonban Szathmári Paksi nevét lehet olvasni. Pap Gábor halálára Akáb István kereszt alakú képverset szerkesztett. Ákáb a poétái osztály praeceptora volt, nem meglepő tehát, hogy verse a Molnár-féle Grammatika képverse alapján született.16 Az azonban már inkább meglepő, hogy a szerző a képvers után "dekódolja" saját üzenetét, azaz felező tizenkettesekben megmagyarázza versének értelmét17: „Mindnyájan akik most élűnk el enyészünk Az öldöklő halál eledeli lészünk A földnek meg adjuk a földből vett részűnk 'S a mint munkálodtunk jutalmat úgy vészünk Ne bízzon hát senki deli termetében 20
