Nagy Júlia (szerk.): "Mennyei parnasszus" Sárospataki diákok halottbúcsúztató versei - Acta Patakina 16. (2004)

Versek

82.

Szabó Dávid

ÉLET' ÓRÁJA.

A' mikor 1781sret számláiénak,

Tíz 's hetedik napján Mártzius havának,

Éj-fél után eggyet ütött-vólt az óra,

Fel-ébredek eggy nagy jajt kiáltó szóra;

Hallgatódzom: Kis Pál hát nagy kínban vagyon,

Sűrű jajgatási fel-hallatnak nagyon.

Nem alszom; 's tovább is jajgató szavára

Hallgatok, 's eggyszer-'s-mind az óra számára.

'S Veszem észre, hogy mint az óra többedik,

Úgy a' Kis Pál kínja jobbann nevekedik:

Már négy óra felé négyeztette jaját,

Kínjában ütötte a' falt, tépte haját.

Üt az óra többet: több a' kín; foly nyála,

Már jaja halálos hortyogássá vála.

Hallgatom: 's a' midőn hatot üt az óra,

Le-mégyek; 's látom, már el-kékűlt az óra.

El-üti a' hetet: bé-toppan a' halál,

Kis Pál felett meg-áll; rá fű; 's meg-hal Kis Pál.

A'mikor bé-fogták szemét hét órákkor,

A' hétnek utolsó napja vala akkor.

***

Úgy van. éltünk' első órája és hete

Nem egyéb, hanem tsak sok bajok' kezdete.

Éltünkben mennél több órákat számlálunk,

Annál több meg-meg-több bajokra találunk;

Mellyek apródonként fogyasztnak bennünket,

'S végtére a' sírba fektetik testünket.

Egy órakor, az az: mikor születtetünk,

Már sírunk, síráson kezdődik életünk.

Élünk több időket; de több gondokkal is,

Hol négy, hol hat bajjal, számosabbakkal is.

Hatot üt az óra: élte' közepére

Jut némelly; már hortyog, 's majd el-jut végére.

Ifjúságában még alig élt eggy hetet,

Alig, 's már az óra üt utolsó hetet.

165