Nagy Júlia (szerk.): "Mennyei parnasszus" Sárospataki diákok halottbúcsúztató versei - Acta Patakina 16. (2004)
Versek
21. Nádaskai Sámuel Gyenge korában meg hóit Ur-Fiatska KANDÓ LAJOS halálán siránkozó Édes Aszszony-Annyával való végső beszélgetése, mellyet irt képében Aszszoiw1 Annya Jaj! jaj! be szomorú hirt keile' hallanom! Istenem hat ettől kell vala tartanom? Nem 'e volt eszemben ha meg kell vallanom, Örömömet gyászszal kell 'e fel váltanom? Kedves Fiam, LAJOS el esem mellőled, Nem illy reménységgel valék én felőled Hogy gyenge korodban meg vállyak te tőled, Tellyes örömömet vártam te belőled Hát imé nem elég egy keserűségem Nem elég hogy meg hóit hitves segittségem Nöttön nö bánatom 's gyászos epeségem Most is oda van egy féltő örökségem. Oh kegyetlen halál! ezt hogy érdemlettem Tőled? vagy az Isten ellen mit vétettem? Kedves Fiatskámat hogy el eresztettem Harmad nap' felőle szomorú hirt vettem! Ez igen keserves, hogy temettetésed Világból hogy távol vagyon ki kelésed, Könnyebben szenyvedtem volna el esésed, Ha ott lett volna, hol vala születésed. Fia Tudom Édes Anyám hogy szánod estemet Keservesen nézed hidegült testemet De olly igen, kérlek ne sirass engemet Mert el értem kivánt fő örökségemet. Vigasztallyon Isten terhes bánátidban Még életben lévő kedves fiaidban Segittsen jó végre minden dolgaidban Engedjen böv áldást látni javaidban. 1 Assz. - a rövidítés értelem szerint feloldva 68
