Nagy Júlia (szerk.): "Mennyei parnasszus" Sárospataki diákok halottbúcsúztató versei - Acta Patakina 16. (2004)
Versek
Tóth Mihály HALÁL ORSZÁG ÚTJA mellyen Ez életrűl az őrökké váló boldogságra által mentt Szathmári Paksi Sámuel. *** 16. Meg-únta a' Világ már rendes folyását, Változandóságra tserélte futását, A' mostoha idő hibázza járását, Nem tudom mi teszi ennek illy forgását. Változik e' világ tsinos alkotmánnyá A' tsillagos égnek fel vontt szivárvánnyá, 'S a' pallérozott Föld tündöklő márványa Romlandó mint üveg, minden ragyogványa. Szathmári Sámuel ennek bizonysága, Melly hamar meg-hervad sok szép test virága, Meg halván 25 esztendős korába, 's Kinek már hóltt teste van koporsójába. A' jót az Isten is valóba szereti, És Ifjú korába magahoz vezeti: A' gyűmőltsőt, mihelyt egyszer van éreti, A' Gazda őszt sem vár, nyárba már szedeti. Gyönyörű virágot rejt-el egy gyászos bolt; Tudja ezt is a' ki véle valaha volt, 'S virtusit ki látta róla örömmel szólt; De romlandó lévén, már oda van, meg hóit. Noha bírtt olly szép és drága virtusokkal, Hogy halált űzhetett volna el azokkal, De mi haszna? a' bűn 'sóldja fulánkokkal Meg győzte, úgy bánván véle mint másokkal. Ha lehetne arany a' Lélek váltsága Semmi jószág érte nem lett volna drága; De mint hogy kívánta; kinek urasága Legfőbb, itt nem tehet senkinek jószága. Ezer hét száz hetven esztendő folyása És azokhoz kétszer kettőnkek adása, Februsnak tíz és hét napja fordulása Hogy volt, akkor esett e' sár-ház' romlása. Nem magától lett ez, nem is élt magának, 55
