Nagy Júlia (szerk.): "Mennyei parnasszus" Sárospataki diákok halottbúcsúztató versei - Acta Patakina 16. (2004)
Versek
196. Kalas Sámuel 1816dik Esztendőben meg holt Kis András őt esztendős Togatus Januariusnak 18. napjan. Mihelyt az Ember születik e' nyomorúlt Világra Azonnal mindjárt által lép az a' halandóságra; Sőt némely nem is született már a' halál torkában Esni kellett néki az ő Fejtődző bimbójában. Itt születtetik eggy gyermek siratja a' Léteiét Meg érzette e' világnak romladozo fedelét - Amott a' gyászos fírhangon túl más meg-merevedett A Halálnak sarga mázza, képin megtelepedett. Ez az élet tsak kéttséges 's bizonytalan határa Mikor kelletik meghalni nints senkinek tudtára Adva. A halandók közzül eggy sem ditsekedhetett Azzal, hogy mindég fog élni tsak azért születtetett. Nézzed amott a' Nérókat a' szelíd Titusokkal! A' gazdagság kints bar Urát Chraesust az Irusokkal - Mint feküsznek a' dohos sír penészes üregében A' kik Palotákba laktak, már a' föld kebelében Az elsenyvedett hamvaik a' földel elegyedtek Ezek is, hogy meghaljanak, tsupan azért születtek. - De mit látok! a' Temetőn úgy tetszik hogy sírt ásnak Tudakoztam, ugyan kinek? mondják, hogy Kis Andrásnak. Hát, már az emberi nemzet tsak azért születtessék, Hogy illy korán a Halainak prédájává tehessék? Ah! Kegyetlen Végezések! borzasztó tsúf lárvátok Gyász vásznával élte delét hát tsak azért vontátok Bé? Hogy a megbüszhödött sír rémítő üregében Testét a' fene férgeknek eledelül tennék be? Igaz, hogy borzaszt a' Halál; de azért nints mért féljen Az Ember, mert azért hal meg, hogy majd vég nélkül éljen: Kis András is az eletet így hagyja; el költözik A' sírba, hol a' vég napon majd uj testben öltözik Hiv Barátim2 jertek velem oda a' sir hantjara Mondjuk el a Barátoknak énekét nyugalmára: Nyugodjál te itt tsendesen, míg ama végső jóra Fel nem költ 's Mennybe nem viszen az utolsó pertz óra. Irta Kalas Sámuel V Esztendős Togás Deák msk. 1 Barat<..>im - felülírással javítva a kéziratban 342
