Nagy Júlia (szerk.): "Mennyei parnasszus" Sárospataki diákok halottbúcsúztató versei - Acta Patakina 16. (2004)

Versek

Édes Gergely

116.

A' fellyebb is tisztelt Szent Györgyi Janos koporsójára Anno 1783.

Mint a' rosa virág a' mellyet az őszi hideg rág

Hervadozásra szorul 's végre ganéjba borul.

így van az ifjúság, ha találja szoros nyomorúság Nem sok időre derül, sir fenekére kerül.

Bár Teis óh János Szent Györgyi valóba magános Flóra viraga valál, im! Leszakaszta halál.

A'mikor épséggel jadzodnál a' kies éggel

Őszi szeletske jőve 's fris tagaidba lőve

Melly úgy hervasztott hogy szinte halálig apasztott 'S végre mivel sietett sír fenekere vetett.

Nagy tsuda! - Hát szálnak illy jók torkára halálnak?

A' sorsnak be nagyon tsalfa szokása vagyon!

Tiszta szemérmesség 's igaz egy' ifjúi kegyesség

Illy szaporán' el-enyesz? Illy kis időre tenyész?

Emberi természet rémül, mikor a' nap-enyészet

Ennyi setétet ereszt 's testeket abba fereszt.

Angyali hit 's vallás, kegyesség, bölcs isteni Paliás Ezt nevelék, ölelék, kedveket ebbe leiék.

Mégis ez ortzában! óh fájdalom! Ifjúkorában Önte halál hideget s élet erébe jeget.

Sírjatok ifjak ezért; kiis illy szaporán' haza meg-tért:

'S nyert az egekre vezért: sírjatok ifjak ezért.

Pindusi Nümfáknak mint annyi kies violáknak

Könyvezz óh serege; gyászos az ifjak ege.

Mert oda van töllök el-költözik im hol! Elöllök Az, kinek élte fala csillagi fáklya vala.

Ezt keseregjétek; meg esett bús szívre vegyétek

Gyászba borult esetét: im! Leve boltya setét!

A'ki nagyon leste 's még gyengekorában kereste

A' Tudomány velejét 's szopta Minerva tejét

Pindus völgyében' lakozó Músák seregében'

Jól meg-sem-pihene már aluvásra mene.

[...] meg-hala hogy János Szentgyörgyi ma léve hyjános A' Tudomány mezeje, drága piatza helye.

Nékie végtére1 nosza mostani tiszteletére

1 Vég<et>tére -kihúzva a kéziratban

224