Nagy Júlia (szerk.): "Mennyei parnasszus" Sárospataki diákok halottbúcsúztató versei - Acta Patakina 16. (2004)
Versek
Tóth Mihály 72. Egy eröss hartzon meg fáradott 's méllyen el aludt Iffjúnak édes Annyához nyújtott utolsó keserves szavai. Mi lelt édes fiam, nints érzékenységed? Mért sárgulsz 's változol, mért bomol épséged? Iffjú vagy, de látom, el rútúlt szépséged Erősítsd magadat, ha van tehettseged. Nem lehet, mert eröss vitéz ellenségem, Azzal kell próbálnom, nem lehet mentségem, Bár légyen sok erőm, ezer segittségem, Hogy le ejt labomról, nints benne kéttségem. Jaj, még fsak a postái1 hozzám érkezének, Még is tántorodva lábaim lépének. O! fájdalom! igen kitsinyt beszéllének, Nyelvem kerekei hát meg köttetének. Jönn az eröss Vitéz, meg kapja kezemet, Öszve tőr, 's el rontya minden tetemetet, Gyászos koporsóba téteti testemet, így jelentette ki utolsó végemet. Mi dolog? hát talán VÉKONY Mihály meg hóit? Iffjú vóltt, éltt, de már a' ki az elébb volt, El múltt, nintsen, itt van, tartya e' setét bolt. O! kegyetlen halál be sok Iffjat el ólt! Nints hát ellenségem, nints senki ellenem, Végképen mindennel meg kell békéllenem, Mert az Ur hiv, a'ki én eröss Istenem, El megyek, tudom, hogy ö lészen mindenem. Ez a' Király, a'ki az ellenségemet El küldötte hozzám, hogy rontsa éltemet. Szeretett, 's magának meg nyerte Lelkemet. Édes Anyám, miért sirattz hát engemet? 1 apostái - értelem szerint javítva 148
