Dienes Dénes (szerk.): Az Isten is megszerette pedig ezt a helyet, és ide vetette az Evangeliomnak hálóját mindjárt a Reformatiokor... A Zempléni Református Egyházmegye összeírása 1782. - Acta Patakina 12. (2003)

Források

Igen derék templom volt ez, és a Szentesinél kevéssel kisebb, de elvétettetett ilyen móddal: volt egy tiszttartója gróf Klobusitzkiné őnagysá- gának, aki ide kijött azokkal a tót jobbágyokkal, kik kaszálni és aratni lejár­tak, reá rohant vasárnap a prédikátor házára, annak amije lehetett vélek eldúlatta, dunnáját összevágatta, az utcára hányatta, szélnek eresztette, a prédikátort kezénél fogva kivezettette. Azután amije maradhatott olyan, szekerre rakatta, a határ szélire kivitette, és így tette az Anyát özveggyé, árvává, a Rhadi Szerzetest pedig a parókia urává. Ebben az erőszakban nemcsak a tiszttartó hordozta a zászlót, hanem egy kulcsár is az udvarbúi, s ennek a kettőnek hadi szavára hallgatván az oroszág, úgy nyújtotta ki kezeit az Isten Szolgájának háza és személye ellen. Igaz jussa ennek az eklézsiának most is szívén vagyon a népnek, és kí­vánja maga régi szabadságának gyönyörűségeit. Vagyon is arra elég helyes ok, hogy ez a dolog a maga valósága szerint folytattasson. Ugyanis 1°: a templom mienk volt. 2°: elvétetése erőszakkal lett és igazság nélkül. 3°: üresen áll a templom, mivel megégett. 4°: azelőtt se vették hasznát a Pápista Keresztyének, most is pusztán áll. 5°: vágynak hozzá Filiák egynehányan, melyek egy prédikátort eltarthatnak, azelőtt is együtt tartottak, mégpedig 6°: az a dologban legnagyobb indítóok, hogy mikor vizek vágynak, se Boly nem mehet nagy baj nélkül Szentesbe, sem amazok a Filiák másuvá, hanem csak ide, ha pedig mennek egy mélyföldet, kell száraz időben megmérniek lábokkal. Ez az eklézsia tartogat egy harangot most is magának elrejtve egy he­lyen, mintegy 150 fontost, hogy mikor mód lenne, elindítaná. Amely harangjok most vagyon, azt a falu vette, és mindennek vagyon hozzá jussa. Még eddig fizettek ezek Szentesbe egy-egy véka életet. Hanem mikor még az eklézsia prédikátort tarthatott, annak fizetése ilyen volt: minden 4 ökrös gazda 4 kereszt gabonát, egy véka búzát. Akinek két ökre volt, felényit. Aki kepéjével kereste, egy véka gabonát, egy szekér fát. S dolgozták a parókiális földeket, réteket. Szent edényeik megégtek. Hallgatóink itt a két uniált valláson lévőknél sokkal többek. Adót fi­zetők, földesurok M. G. Klobusitzki Antal úr őnagysága. Lelkek száma 75. Temetkeznek a Király Homokára. Actum Bolyini praesentibus Joh. Varga, Thoma Király, Georg. Tenai, Paul. Király. Die 5a Martz. Szolnoktsa Szenteshez egy mélyföld, hova most jár, Bolyhoz pedig, amely Anya azelőtt tejnek italával táplálta, egy órányi járásra vagyon, sőt fél óra is elég

Next

/
Thumbnails
Contents