Dienes Dénes (szerk.): Az Isten is megszerette pedig ezt a helyet, és ide vetette az Evangeliomnak hálóját mindjárt a Reformatiokor... A Zempléni Református Egyházmegye összeírása 1782. - Acta Patakina 12. (2003)

Források

A mesternek, aki most Botskai Márton, fizetnek e szerint: Minden ember két véka életet, egy köböl mustot, annyi szeker fát, a gyalogok készí­tik. Gyermekektől is egy-egy köböl must, egy-egy véka zab, egy-egy szeker fa, csirke. Már ezután prédikátort kíván ezen eklézsia. Kenyeres gazda 62, lélek 313. Földesúr a felséges uralkodó Császár. Csemahai ember vallja, hogy nálok vagyon a Kis Bari harang, nem is tartóztatják erőszakosan, de ők is visszakívánják a Kis Bariaktól a magok Úr asztalához tartozó egy Krata abroszt, egy dupla selyem keszkenőt, és más fejér és veres selyem ezüsttel elegyes varrott keszkenőt, egy keresztelő ón pohárt. Coram Zadori György Curator, Kalán Ferenc, Kis András, Oláh Ist­ván, Kis István, Baktai Mihály. Két Kis Toronya Nemes Zemplény Vármegyében. Ab ipsa fundatione88 úgy emlékeznek, hogy Filialis eklézsia volt, és mestert tartottak magok között. Vagyon kő tornyos templom 2 haranggal. A közönséges Isteni tisztelet a Nagy Toronyi prédikátor és az idevaló mes­ter által continualtatott ezelőtt mintegy 30-dik esztendeig, amidőn osztán a Nagy Toronyi prédikátor innen elaltatott. Vágynak parókiális szántóföldek 8. A Felső mezőn 4, három köblös, Alsó mezőn 3, harmadfél köblös, a Kenderföldön egy vékás, maga szántatja a mester. Vagyon még 9 falka föld az Újhelyi határon, melyek felől vallja két Kis Toronyi ember, Liszkai István és Kató Mihály, hogy szántotta volna a Nagy Toronyi prédikátor, de úgy-e mint parókiális földet, nem tudják, nagyobb részint úgy mondják, hogy csak az eklézsia engedelmébül. A Meleg oldalon vagyon egy Mester parlag rét, és a régi temetőhelyet a mester kaszáltatja magának. Szőlő vagyon egy, négy ember kapáló a Táj hegyen, ez az eklézsiáé. Volt más is a prédikátor részére ugyanott, de ezt bizonyos végett eladták 180 forinton, amely pénz részenként a gazdáknál vagyon, nagy része contractus nélkül, interessé a prédikátoré. A prédikátor fizetése, az inhibitio előtt még lejárt, volt e szerint: A négyökrös gazda 4 kereszt életet 15 kévéjével, két ökrös két keresztet, gya­logok egy köböl bort, vagy 10 garast. Az inhibitio alatt restringálták csak 17 kereszt életre in Summa, és a gyalogok mustja. A szolgálat pedig úgy volt 88 A maga alapításáról.

Next

/
Thumbnails
Contents