Dienes Dénes (szerk.): Az Isten is megszerette pedig ezt a helyet, és ide vetette az Evangeliomnak hálóját mindjárt a Reformatiokor... A Zempléni Református Egyházmegye összeírása 1782. - Acta Patakina 12. (2003)
Források
Kenyeres gazda 21, lélek 182, földesúr: tekintetes Cons. Almsy Mihály úr. Coram Szalak István bíró, Pauts Mihály, Varga Pál, Sami András. Káso Ide tartozó másik fél eklézsia, templomok is volt régen, de elpusztult. Ez is a több Filiákkal inhibealtatott, már most csak egy gazda van benne ötöd magával, azelőtt úgy fizettek a gazdák, mint Garanban. A harangjok hová lett, nem tudják. Jesztreb Mater eklézsia ezen Nemes Zemplény Vármegyében. Mindég Mater volt, most is az. Kő templom, kő tornyocska, benne lévő egy harang most is van, és a közönséges Isteni tisztelet megszűnés nélkül gyakoroltatik és soha ebben az ususban nem is háborgattatott. Vagyon eleitől fogva parókia is, szabad funduson, mostani prédikátor t. Feke István úr. Semmi templomhoz való fundus nincs. Parókiális földek vágynak 3 nyomáson. 1. A Kis mezőn, Kásó felé 20 darab, tíz köblös egy véka. 2. Az Alsó mezőn, Tzeki út felé 9 darab 5 köblös, 2 vékás. 3. A Felső mezőn 10 darab hat köblös, két vékás, maga szántatja a prédikátor. Rét vagyon 5 darab, a Szümyegi útnál egy, két szeker szénát termő, más Tálas rét, négy szeker szénát termő. Kasó fele egy, egy szeker szénát termő. Az eklézsia kaszálja, a több munka a prédikátoré. Rendes fizetése: minden marhás gazda két kereszt életet 17 kévéjével, egy szekér fa, a gyalog szeresek egy véka gabona. Tavaszi szántást talán fognak már ezután tenni, ha érkeznek. Ezen kívül: tekintetes Rédei László úr 16 kereszt életet, fele búza, fele gabona. Tekintetes B. Bernáth László úr 14 kereszt, fele búza, fele gabona, B. Bernáth Imréné asszony ugyanannyit, nemzetes Csérnél István úr 8 keresztet. Nemzetes Szepsi Istvánná asszony két keresztet, más Csérnél udvarból 6 kereszt. A stóla rendesen currál. Kenyeres gazda 8, lélek 163. Földesúr: tekintetes Rédey László, B. Bernáth László úr és nemzetes Csérnél urak. Coram Dávid István, Kakas István, Orosz Imre, Keresztesi István Egyházfiak.