Dienes Dénes (szerk.): Az Isten is megszerette pedig ezt a helyet, és ide vetette az Evangeliomnak hálóját mindjárt a Reformatiokor... A Zempléni Református Egyházmegye összeírása 1782. - Acta Patakina 12. (2003)
Források
Ezen eklézsia mindég Mater volt, szép és nagy kőtemplom vagyon benne, de nagyobb része fedél nélkül, nem lévén értékek a templom nagyságához. Fa toronyban két nagy harang, a templom előtt fedél alatt, szabad funduson a parókiával együtt. A közönséges Isteni tisztelet mindég megvolt, minden háborgatás nélkül. A templomhoz nincs semmi föld. Rét volt egy, Bagoly István lakos testálta, kaszálták is a lakosok sok esztendeig, de Ao 1775 Almási Mihály földesúr elvette, adott ugyan valamit vissza, de ismét annak visszafoglalásával fenyegeti a lakosokat. Parókiális földek vágynak 28 darab három nyomásra (:amelyek közül egyet azelőtt hat esztendővel a tiszttartó a földosztáskor elvett, instálták, de haszontalan:). Első felső nyomáson, Harditsa fele 9 (kilenc) köblös. Más Kiszte fele való oldalon 9 annyi köblös. Harmadik Jesztreb fele 9 annyi köblös. Minden nyomáson egyet őszi alá megszánt az eklézsia. Vagyon két vékás kenderföld is. Rét kettő, egyik a Mókában, másik Barants előtt, 8 szeker szénát termő. Az eklézsia kaszálja a Garanyiakkal, fel is takarják, bé is hordják. A prédikátor rendes fizetése, aki most tiszteletes Somosi István úr. Minden egész telkes gazda 3 kereszt életet, fél telkes másfelet. A prédikátorhoz tartozó gyalogszeresek két véka életet, özvegyasszony 3 sing vásznat. A gazdák egy-egy húszast, egy szeker fát, egy csirkét, egy poltrát. Stóla: esketésért kaszálnak, halotti prédikációért egy huszas, keresztelésért 8 poltra. NB. Volt még a prédikátor részéről egy 8 szeker szénát termő rét, és egy darab erdő, ma is Pap erdejének hívják, de ezt Okolotsani János erőszakosan elvette, és érette semmit nem adott. Mester is volt ezen eklézsiában eleitől fogva, most is van: Emődi Mihály, szabad funduson épült parókián lakik, rét ezután nincs, hanem által adta az eklézsia a feljebb említett rétecskét, és a mester számára meg is kaszálja. Rendes fizetése öt gazdáiul in summa 12 kereszt élet, ezen kívül minden gazda hat kévét, fele búza, fele gabona, és 4 poltra a harangozásért. Gyermekek tanításáért, ha van, 17 poltra, egy szeker fa, egy véka zab, közönségesen 4 szeker fa. Ezen kívül az öt gazda egy-egy húszast, egy csirkét, egy poltrát. NB. Az a fizetés igen csekélység, alig élhet a mester cselédestül. Kenyeres gazda 19, lélek 135. Földesúr Tekintetes Cons. Almásy Mihály úr. Coram Szakái Mihály Curator, Kováts János, Lajos Anrás. Bodzás Újlak Nemes Zemplény Vármegyében.