Bilkay Ruth - Laczkó Gabriella: Szupplikáció a Sárospataki Református Kollégiumban 1945-1951 - Acta Patakina 10. (2002)
1948
Nagytiszteletű Lelkipásztor Úr! Kedves Szolgatársain!38 Mindenekelőtt hálás szívvel köszönöm meg egész Főiskolánk nevében azt a megható és áldozatos segítséget, amelyet gyülekezetük a szupplikáció alakalmával főiskolánknak s különösen nélkülöző és nehéz anyagi sorban élő diákjainak nyújtott. Most, amikor a szupplikáció lelki és anyagi eredményének számbavétele folyik, alázattal hajtjuk meg fejünket Isten előtt és hálát adunk néki a Ti hitetek hűségéért és jótéteményetek bőségéért. Áldja meg az Isten minden jószívű adakozó ragaszkodását és az áldozatát az Alma Mater iránt. A mostani szupplikáció alkalmával a közel 20.000 forint készpénz adományon kívül 174 mázsa vegyes termény gyűlt be, illetve jegyeztetett elő adakozásra a gyülekezetekben, melyekben ez alkalommal a főiskola hat diákcsoportja szupplikációs szolgálatot végzett. Most ennek a természetben nyújtott jótéteménynek a beszállítása, illetve értékesítése képezi legsürgősebb gondunkat. Bizalommal kérjük ebben a tekintetben is kedves Lelkésztestvéreink szíves segítségét. Legelőször is azt hangsúlyozzuk, hogy semmiképpen sem szeretnénk megsérteni az adományozó szívek érzékenységét. Ők bizonyára mindnyájan azért adták, illetve ajánlották fel a természetben hozzájárulásukat, mert kevés a pénzük, és mert úgy gondolták, hogy ezzel közvetlenül támogatják a szegény diákok konyháját. Ez így is van. Azonban a megajánlott természetbeninek beszállítása körül óriási nehézségek merültek fel. Itt van először is a váratlanul hamar reánk köszöntött szigorú téli időjárás, ami egymagában is lehetetlenné teszi a burgonya Sárospatakra szállítását, holott a természetbeniek túlnyomó része éppen ebből áll. De a többi termény beszállítási költsége is olyan tetemes volna, hogy nem éri meg a teherautóval, vagy egyéb úton való összegyűjtés és Sárospatakra fuvarozás árát, mert ez sokkal nagyobb, mint ahogy képzeltük. Ezért hosszas tanácskozás után oda jutottunk, hogy arra kérjük kedves Lelkésztársainkat, legyenek szívesek segítségünkre lenni a gyülekezetekben begyült, illetve előjegyzett termény értékesítésében. Bizonyára mindenik gyülekezetben vannak olyanok, akik rendes napi áron megvásárolják ezeket a terményeket. S a gyülekezet is bizonyára megérti azt, hogy itt egyszerű hasznossági és célszerűségi szempontról van szó. Ugyanis sokkal több hasznát látjuk annak, ha a gyülekezetekben eladásra kerül a begyült termény és mi annak árát megkapva, itt Sárospatakon vásárolhatjuk meg a szükséges terményeket. Elvégre a természetbeni adományoknak is segítés a célja, és a körülmények között ezt a segítséget sokkal eredményesebben szolgálja az, ha ebben a formában történik s nem pedig úgy, hogy a Sárospatakra szállítás költségeivel annak tetemes része odavész. Természetesen mindig tekintetbe kell venni a helyi körülményt. Ha valamelyik gyülekezetben a termény nem volna eredményesen értékesíthető, viszont a szomszéd faluban vagy a közeli városban annál kedvezőbben el lehet adni, akkor Lelkésztestvéreink bizonyára szívesen fogják ezt a megoldást vállalni. Mi teljes bizalommal vagyunk az iránt, hogy Lelkésztestvéreink mindenütt megtalálják az értékesítés legkedvezőbb útját és módját s ebben is a segítségnek ugyanazt a készségét és ugyanazt a szeretetet fogják megbizonyítani, mint a szupplikáció körüli eddigi szíves fáradozásaikban. Amennyiben a termény helybeli vagy közelben való hasznos értékesítése körül leküzdhetetlen nehézségek látszanának fennforogni, szeretettel kérem Lelkésztestvéreimet, szíveskedjenek ezt nekem bizalommal és őszintén megírni. Mi igyekezni fogunk, ami tőlünk telik megtenni, hogy segítségül legyünk a nehézségek leküzdésében. A szupplikáció ügyeinek intézésével megbízott Tankó István theologus mindenüvé készséggel kiszáll, ahol arra szükség volna. Még azt is hadd említsem meg, hogy a debreceni kollégium a maga nagyszabásúan megszervezett szupplikációja során szintén kénytelen volt ehhez a megoldáshoz folyamodni, és hivatalos lapjában kérte fel a lelkipásztorokat a szupplikáció céljára begyült termény helybeli értékesítésére s az eladási ár beküldésére. Fenti okokból mi is kénytelenek vagyunk ehhez a megoldáshoz folyamodni. Erre a célra tisztelettel mellékeljük a főiskolai pénztár csekklapját, kérve a termény árának a csekklap felhasználásával való beküldését. Hálásak volnánk, ha ez még karácsony előtt megtörtén- hetnék.Kedves szolgatársaim szíves elnézését kérem, hogy ezzel az újabb és bizonyára nem csekély fáradságot okozó kéréssel vagyok kénytelen alkalmatlankodni. Jóságukat még egyszer hálásan meg38 SRK Tudományos Gyűjteményei Levéltár, K.k.VI.3. 39